És akkor a spinaker felrobbant

2011. szeptember 27.

A reggel 6 órakor lejáró szolgálatunk vége előtt kapitányunk közölte, hogy itt az ideje felhúzni a hátszélvitorlát, azaz spinakert. Összerándultunk mert ez tapasztalat szerint legalább egy órával rövidíti a pihenőnket. Nem is kellet csalódnunk: a korábban leírt „csócsáljuk meg bő nyállal” folyamat eredményeképpen reggel nyolcra fenn is volt a spinaker.

Hurrá, nyaralunk- aluszunk, irány az ágy. Én piuszmogós fajta vagyok, közel 9 óra volt mire ágyba bújtam. Még le sem hunytam a szemem, mikor felharsant a csatakiáltás. Ugrás, öltözés, föl a fedélzetre. Szomorú látvány odafenn: a spinaker a közepétől indulva több irányban elhasadt. A dolog teljesen érthetetlen, mert nyugodt tengerállapot, 6-10 csomós szél vol és a kormánynál az egyik legügyesebb kormányos. Nagy kiabálás közepette lecibáljuk az áldozatot, megvizsgáljuk, semmilyen értelmez magyarázatot nem találunk, sóhajtva megállapítjuk, hogy a hajón belefogni a javításba értelmetlen, begyömöszöljük a zsákjába és félretesszülk. Már elmúlt 10 óra, 20 percnél többet a legfürgébbek sem pihentek, 12-kor ismét szolgálat.

Utólag sem tudtunk okosabb következtetésre jutni, mint hogy a spinaker anyag- vagy varráshibás volt.