Matróz a levegőben – földrészről földrészre

2012. január 17. 1200

Pontosabban most már a földön, de az elmúlt 36 óra nagy részét a matróz számára üzemanyagnak számító levegőben töltöttük.

Christchurchből egy rövid 3 órás, 2100 km ugrással Sydneyben termettünk, amely mellesleg két időzónával odébb van.

Innen Bangkokba mentünk tovább, 8 óra, 7500 km távolba, az időzóna nyilvántartást feladtam.

Bangkokban visszaszálltunk ugyanarra a gépre, irány London, távolság 10 óra, 9500 km.

Londonból már szinte látszik Budapest, 2 és fél óra, 1500 km.

Észrevételek

Bár végig  a British Airways utasai voltunk, BA gépen csak Londontól hazáig utaztunk, a többi JetStar és Quantas volt.

A fedélzeti szórakoztató szolgáltatás számomra meglepően kellemes választékú, néha kifejezetten ötletes, a minőség – akár a kép, akár a hang – csapnivaló, a kezelőfelület borzalmas.

A járatok közi átszállások kíméletesen rövidek voltak, sokat nem kellett lézengeni sehol. A lépten-nyomon biztonsági ellenőrzés – derékövet le-fel, notebookot elő-vissza, zsebeket ki-visszarakodni. italokat eldobni – bosszantóan kényelmetlen és következetlen. Legfőbb céljának nekem az tűnik, hogy minél több biztonsági embert lehessen foglalkoztatni.

A bangkoki repülőtér kivételével a dohányzás lehetetlen, amit én a fasizmus sajátos megjelenési formájának tartok.

A Quantas  járaton a fedélzeti személyzet nagy része (és voltak jó páran) korombéli urakból állt. Egyrészt örömmel láttam, hogy ennél a  légitársaságnál nem lökik le a Taigetoszról azt, aki elmúlt ötven, másrészt elgondolkodtam, vajon milyen gyakran kell megtenniük ezeket a meglehetősen hosszú távokat? 

Matróz a szárazföldön #8 – Új-Zéland #2

2012. január 16. 1000

Elkerekeztünk Mt. Cookba. Az eső megállás nélkül esett, ettől függetlenül a vidék nagyon szép volt. Itt is rengeteg birkát és tehenet láttunk. Annak ellenére, hogy évi több ezer milliméter eső esik, a legelőket öntözik, mégpedig gigászi méretű kerekes öntözőberendezésekkel.

Kora délután érkeztünk Mt. Cook Village-be. Mesterséges település, csak turista-szállás van benne, még közértje és tűzoltó-állomása sincs. A hegyek szépsége látványt nyújtanak. Hillary itt gyakorlatozott, mielőtt megmászta a Mt. Everestet.

A szállásunk pazar szálloda. A legfontosabb, hogy a szobában van fűtőtest, és forró.

Az eső esik, sétáról szó sem lehet. Este remek vacsorával ünnepeljük a 33. házassági évfordulót.

Az időjárás előrejelzés a következő két napra rengeteg esőt és 60-80 km-es szelet jósol. Pompás idő a túrázáshoz, de elhatározzuk, mi akkor is gyalogolni fogunk, ha  cigánygyerekek potyognak.

Másnap reggel szivárvány fogad bennünket, a felhőzet szakadozott, néha a nap is előbújik. Reggeli után nagy szélben, de napsütésben vágunk neki a kitűzött útnak. Feleségemnek minden kapálózása ellenére veszünk esőnadrágot.

Könnyű terepen, szépséges helyeken járunk. Gleccsertó és patak, gleccserek, csúcsok. Két félelmetes kábelhídon  is átmegyünk, feleségem bátor, mint az oroszlán. Mikor visszafordulunk, elkezd szemerkélni és esni az eső. Az esőnadrágnak itt vesszük hasznát.

Az, hogy esik az eső, pontatlan kifejezés. Akkora a szél, hogy permetként kergeti az esőcseppeket.

Fél 4-re érünk vissza, becslésünk szerint gyalogoltunk 10+ km-t.

Másnap reggel az eső még szakadatlanul esik. A szemközti hegyek havasak lettek. Elindulunk a hegy aljából, 7 perc út után ragyogó napsütés fogad bennünket, de a hőmérséklet még mindig 6°C.

Elmegyünk Christchurchbe, az út kellemes, de semmi rendkívüli, már el vagyunk kényeztetve a természeti szépségekkel.

Christchurch szívszorító: a belváros még mindig magán viseli a földrengések rombolásának nyomait – megrepedt, leomlott épületek. Erre nem számítottunk.

Fél óra múlva megyünk a repülőtérre és megkezdjük 28 órás utunkat hazafelé. Matrózotok fél év távollét után hazatér.

Matróz a szárazföldön #7 – Új-Zéland #1

2012. január 16. 1000

Hajnali repülés Aucklandbe, új csúcs – ébresztő 0300-kor. A kölcsön-autó (Toyota Corolla) olyan kicsi, hogy alig fér a csomagtartóba kettőnk holmija. Hibapont nélkül navigálunk a belvárosi szálláshoz, ahol a kellemetlen meglepetés: csatornát újítanak fel, a környék lezárva. Végül nagy nehezen sikerül letenni az autót.

Városnézés, mi mással kezdenénk, mint a kikötővel. Már sok vitorlást láttam, de még mindig van újdonság. Amúgy a város partjai tele vannak jachtkikötőkkel és mind tele hajóval. Amúgy egy nap elégnek tűnik a városra.

Másnap kirándulunk Rotoruába, a gejzírek városába és környékére. Figyelmes Olvasóim emlékezhetnek, hogy én már jártam itt december elején. Az időjárás nem tüntet ki kegyeivel, csöpörög, esik az eső.

Az eső dacára a kirándulást választjuk és elmegyünk a Vulkán-völgybe. Itt az utolsó kitörés 1917-ben volt, ez a környék a Föld legfiatalabb vulkáni vidéke. Az út nagyon szép tájon át  vezet, harsogóan zöld dombok, völgyek.

A Vulkán-völgy kísérteties: gőzölgő, fortyogó tavak, pipáló domboldalak. A talaj helyenként 30°C-os, a folyó vize egy ponton 50°C-os. Visszamegyünk a városba, ahol megnézzük a decemberben véletlenül felfedezett parkot és század eleji fürdőházat.

Másnap ismét repülés, ezúttal az északi szigetről a délire, Aucklandből Queenstownba. Eredetileg ezt is autóval terveztük megtenni, komppal átkelve a Cook-szoroson, aztán rájöttünk, hogy az egy hetünkből két napot elvenne és a kölcsönzés és komp kábé annyiba kerül, mint a repülőjegy.

Kedden hajnalban vidáman kimasíroztunk a repülőtérre, felszálltunk és 9 óra körül megérkeztünk Queenstownba. A kölcsönzőben jó hír ért minket: a kis Corolla helyett egy nagy Auriont kaptunk.

Néhány órát Queenstownban töltöttünk. Kisváros, teljes egészében a kalandturizmusra berendezkedve, ennek megfelelő közönséggel. Mászás, túrázás, siklóernyőzés hegyen és vízen, rafting, bungeeing, kajakozás, biciklizés, meg  amit még el tudtok képzelni.

Délután békésen elautóztunk Te Anuiba, ami  az azonos nevű tó partján található. Az út hegyek között, tavak és folyók partján vezetett.

A szállás kellemes, tiszta.

Másnap reggel  ismét korai kelés, hogy elérjük a 170 km-re levő Milford Soundban a fjord-néző hajót. Az út nagyon szép, de nem mertünk megállni, nehogy lekéssük a hajót. Időben odaértünk, az esővel egyszerre. A fjord szép, de nem rendkívüli, hasonló, mint amiket Norvégiában láttunk.

A hajóút felétől  esett az eső. Úgy terveztük, hogy majd nagyot túrázunk, de az eső meghiúsította, néhány útmenti megálló után hazatértünk a szállodába.

Matróz a szárazföldön #6 – Melbourne

2012. január 14. 1600

A Tasmán-szigetről visszatérünk a kontinensre. Felesleges is említeni: ismét hajnalban repülünk. Ennek két oka is van: a) a nappalt pazarlás utazással tölteni, aludni otthon is lehet; b) a repülőjegy olcsóbb a hajnali járatokra.

Lecuccolunk a szállodában és nyakunkba vesszük a várost. Melbourne szintén nagyváros, Sydney örök vetélytársa. Nyüzsgő, életvidám hely. Péntek van, de mintha ünnepnap lenne, annyian vannak az utcákon, az éttermekben kávézókban. Alaposan bejárjuk a belvárost. Felszállunk az ingyenes villamosra is, ami körbevisz a város belsejében. Busz is van ingyen. Valószínű megérheti nekik.

Este különleges esemény: találkozunk régi barátommal, Leighvel, akivel utoljára 1982-ben láttunk egymást. Még különlegesebb, hogy épp aznap van a születésnapja és az ünneplésre meghívott minket is. A két gyerek köszönettel kihagyja és kaján vigyorral mennek együtt vacsorázni, mi pedig villamossal megyünk vendégségbe. Élményekben gazdag tapasztalat, a jegyvásárlástól a menetrenden való eligazodásig. Kis színes:  az 54. megállónál kell leszállni. Végül odatalálunk.

Nagy örvendezés, ismerkedés Leigh párjával és barátaival. Kedves, rokonszenves emberek, de az akcentusuk igazi kihívás (mint ahogy valószínűleg a mienk is nekik).

Másnap Leighék elvisznek bennünket kirándulni a Yarra folyó völgyében fekvő borvidékre. Nagyon szép a táj, gondozott szőlők sokasága. Megállunk az egyik szőlészetnél bort kóstolni. Igényes, ízléses vendéglátó hely, finom borok.

Ebédre piknikelünk egy nemzeti parkban, sétálunk egyet, majd visszatérünk a városba. Jó volt 30 év  után megint találkozni.

Következő nap szabadfoglalkozás, ismét négyen négyfelé megyünk. Reggel zuhog az eső, próbálok ledolgozni a beszámolók terén felhalmozott lemaradásomból, majd az eső elálltával gyalogolok sokat.

Este közös búcsúvacsora a gyerekekkel, másnap ők indulnak haza, mi pedig megyünk Új-Zélandra.

Matróz a szárazföldön #5 – Tasmania

2012. január 9. 2200                                   

Január 1-én reggel 5-re rendeltünk taxit, hogy kivigyen bennünket a repülőtérre. gondoltuk, rajtunk kívül néhány hasonló elmebetegen kívül senki sem lesz. Tévedtünk: életünk leghosszabb check-in sorának a végére állhattunk be. A Hobartba tartó gép teljesen megtelt.

Megérkezünk, irány a a szálloda, ami a repülőtér közelében van. Lerakodás, majd be a városba. A taxi a belvárosban, a kikötő közelében tesz le. Magas árbocokat látunk, nézzük csak meg közelebbről. Ott billeg a Sydney-Hobart és a Melbourne-Hobart mezőny hajóinak nagy része. Megcsodálom a mostani győztes Investec Loyal és az ötszörös korábbi győztes Wild Oats XI 100-lábas maxikat. Az egyik sarokban szerényen meghúzódik a Hugo Boss 60 lábas hajó. Csorog a nyálam, próbálom megérteni, mi micsoda ezeken a remekműveken, a vitorlázás F1-es hajóin.

Keresztül-kasul bejárjuk Hobartot, de őszintén szólva keresni kell a látnivalókat. Enyhíti az unalmat, hogy ekkor van a Food Festival. Alaposan teszteljük a kínálatot.

Két napra a sziget közepe felé kirándulunk: Russel-vízesés és a körülötte levő esőerdők és a St. Clair tó környékét nézzük meg.

Következő nap kirándulás a Freycinet félsziget nemzeti parkjába. A vidék útközben lenyűgöz bennünket a szépségével. Célul a Wineglass-öblöt tűztük ki, ahova egy hegygerincen át vezet az út. Az öblöt a világ legszebb 10 tengerpartja között tartják számon. A gerinc túloldalán félúton én feladom az ereszkedést és visszafordulok, a többiek folytatják. A gerincem várom meg őket, közben magányomban megmászok néhány sziklát.

Hazafele úton ránk esteledik. A sötétben mindem elővigyázatom ellenére elütök egy wallabyt. Az út szélét figyeltem, ahol általában tartózkodnak, ez viszont az út közepén volt ráadásul másodmagával. Ketten kétfelé ugrottak, csak az egyiket sikerült elkerülnöm. Egész este rossz kedvem lett tőle, pedig százával láttunk elütött wallabykat az út mentén.

Következő nap a Bruny szigetre kirándultunk. Itt hajóra szálltunk, hogy a sziget természeti szépségeit a tenger felől nézzük meg. A sziklaképződmények lenyűgözőek.

Aztán jön a fauna: fókák, kormoránok, delfinek, albatroszok. A közönség ízelítőt kap a Déli-óceánból is. Nekem fura érzés utasnak lenni egy motoros hajón azokon a vizeken, amelyeken nemrég még vitorláztam.

Matróz a szárazföldön #4 – szilveszter Sydneyben

2012. január 8. 1200

Dél körül érünk Sydneybe, néhány időzónán át ismét. Érdekesség: Uluru nem egész, hanem fél óra időkülönbségre van a többi időzónától. Fura.

Sydneyben a Darling Harbour városrészben lakunk, ablakunk az öbölre és a belváros felhőkarcolóira néz. Nyakunkba vesszük a várost, már ránk esteledik, mire elérünk a The Rock városrészbe, ahonnan megcsodálhatjuk a Harbour-hidat és az operaházat esti kivilágításban.

Másnap kirándulunk a Bondi beachre, Sydney népszerű tengerparti strandjára. Szép, tele emberekkel, de nem zsúfolt. Gyalogolunk a parton Coogee-ig, minden nagyon szép és rendezett, és sehol nincs belépődíj.

Harmadnap gyalogtúra a városban. Belváros, halpiac, botanikus kert, operaház, kikötő. Izgalmas, vibráló, nyüzsgő város, tele fiatalokkal és a bőrszínek kavalkádjával. Mint eddig minden nap, ma is megvan a 10 km kutyagolás, elfáradunk estére.

December 31-én szabadprogram, négyen négyfelé megyünk. Én a tengerészeti múzeumot és a Manly félszigetet választom.

A múzeumban nemcsak a hajózásról, de a korai bevándorlókról és az ő életükről is sokat megtudok. Megnézek a tengeralattjárót és egy hadihajót. Nem tűnnek sokkal kényelmesebbnek, mint a Clipper  vitorlás.

A Manly kellemes város, nagyon szép tengerparttal és békés, jómódú lakónegyedekkel. Kora délután visszakompozok Sydneybe. A városban káosz, mindenki az esti tűzijáték lázában ég, alig tudok a kikötőből a szállodába hazavergődni.

A sydney-i szilveszteri tűzijáték nemzeti intézmény. Legalább 10 különböző helyen rendezik, 2100-kor és éjfélkor. Tűt leejteni nem lehet, annyian vannak. Mi a szálloda teraszáról nézzük végig a 9 órás, és a szobánk ablakából az éjféli tűzijátékot. Pazar mind a kettő.

Rövid alvás, mert hajnalban repülünk tovább Tasmánia fővárosába, Hobartba.

Matróz a szárazföldön #3 – a keleti part karácsonykor

2012. január 8. 1000

Majd’ 900 km-t teszünk meg egy nap alatt Wintonból Cairnsbe. Az izgalmasabb útvonalat választjuk, az ígér több látnivalót. A látnivaló viszonylagos fogalom errefelé: préri, legelő több száz kilométeren keresztül. Szerencsére a forgalom gyér, jól lehet haladni. A térkép jelzései csalókák: amit városnak jelez, az többnyire néhány házból, benzinkútból és vegyesboltból álló település.

Az út felülete aszfalt és murva között váltakozik, körülbelül azonos mértékben. A füves legelőket eukaliptusz erdők szakítják meg. A szinte teljesen sík terepet folyók tagolják. Rengeteg helyen jeleznek áradási területet. Már nyár eleje van, a vizek békésen folynak, egyetlen helye borítja víz a hidat. Kissé izgulunk, de átvágunk rajta, szerencsére a Kluger magas építésű.

Odébb bozót- illetve- erdőtűzön megyünk át, némileg borzongva. A tűz itt a természetes megújulás része.

Az út utolsó szakasza a Tableland hegyek Cairns felett. Már sötét van, amikor másfél órán át ereszkedünk a tengerhez csupa hajtűkanyarokból álló úton. Ritkán fordul velem elő, hogy nem érem el a megengedett legnagyobb sebességet, most igen.

Szállásunk Cairnsben kicsi, de barátságos.

Első nap kirándulunk északra a Daintree esőerdőbe. Az út az óceán partján, nagyméretű cukornád ültetvények között visz. A part gyönyörű. Az esőerdő érdekes, buja növényzet, fura állatok, amiket leginkább képen látunk.

Második nap – december 24. – hajóval megyünk egész napos kirándulásra a nagy korallzátony, a híres Great Barrier Reef fölé. A hajó csordultig tele van, a mögöttünk levő sorban 3 magyar fiatalember. Hihetetlen.

A zátonyon a víz alatti világ elképesztően változatos és lenyűgözően szép. Az itt előforduló és veszélyes medúzák csípése ellen világoskék kezeslábast öltünk, úgy nézünk ki, mint egy hajórakomány teletubby.

Két zátony felett nézelődünk, majd vissza a szállásra. Este karácsony este van. Furcsa érzés az otthontól több tízezer kilométer távolságban, 30 fok melegben, karácsonyfa nélkül tölteni a szentestét. Az ünnepi vacsora barbeque a kertben, amit fiunk süt.

Harmadik napon, karácsony első napján a Fitzroy szigetre megyünk hajóval. Mit ad isten, a hajón rajtunk kívül ismét van vagy egy fél tucat magyar. Délelőtt a család többi része strandol, én pedig felmászom a szigeten levő hegy csúcsára.

Az út meredek, a levegő forró és párás. Ezzel együtt jól esik, az út és a kilátás szép. Délután közös búvárkodás aztán vissza a szárazföldre.

Karácsony második napján kora reggel repülőre szállunk és elrepülünk Uluru/Ayers Rock városba. Amire nem számítottunk: a gép tele van.

Érkezéskor perzselő forróság fogad bennünket, pedig még kora délelőtt van csak. A bérautó ismét egy „terepjáró”, ezúttal egy Nissan X-Trail. Szállásunk a helyi kemping ’apartman’ faházainak egyike. Lányunk fellázad, hogy nem hajlandó tovább koplalni, korai ebédet eszünk. Utána tájékozódás, programtervezés majd pár óra csendespihenő. Ez utóbbit nem csak az álmosság indokolja: délután 1 és 4 között 35°C van, a tájékoztató kifejezetten ellenjavallja a szabadban tartózkodást.

Este megnézzük az Uluru sziklát naplementekor. A helynek tényleg van varázsa.

Következő programunk a szikla napfelkeltekor. Ehhez úgy 4 óra körül kell kelni, majd pár tíz kilométert autózni. Szerintem megérte.

Könnyű menetben megkerüljük a sziklát, ez 10+ km gyaloglást jelent. Szerencsére kicsit felhős idő van, ezért nem égünk szénné. A sziklának ezernyi arca van, nem győzök betelni vele.

Késő délután a program a testvér-sziklák, a Kata Tjuta meglátogatása és ott a naplemente nézés. Hasonló, de mégis más geológiai képződmény, szép és érdekes ez is.

 Másnap reggel ismét repülés, ezúttal Sydneybe, ahol a következő néhány napot, és a szilvesztert fogjuk tölteni.