A Csendes-óceánon #1 – ami egyáltalán nem csendes

2011. november 30. 1900

Elébb – több, mint egy hete - az írtam, hogy bár napsütés van, rosszat sejtek. Így legyen szerencsém (?) másban is… A Cook-szorost meglepően simán vettük, pedig onnan – már csak a természeti adottságok miatt is – bőven fújhatott volna a szél. Bedőltünk – átjutottunk, szusszantunk. Aztán a szél is. Kicsit nagyobbat. A Hawke-öböl előtt ránk esett. 45 csomóval. Kitartott a félsziget csücskéig, meg utána is. Szemből.

Elszakadt: reff #3, orrvitorla felhúzó, középvitorla felhúzó, középvitorla (staysail), orrvitorla behúzó, törtek a nagyvitorla latnik, az apraját nem említem. Eldugult a kígyófészek mindkét lefolyója, a csörlőkön dolgozó térdig áll a vízben.  Az árboc hátramerevítő (running backstay, magyarul beksztég) fedélzeti csigájából morzsalékban jön ki a csapágygörgők maradéka. Hogy el ne felejtsem: a kormány acélsodronyát vezető-tartó csiga pereme pengevékonyságúra kopott, élettartamát órákban számoljuk.

Paul úgy ül a szalonban (szalon: mekkora eufemizmus, csak az angol képes ekkora hazugságra) , mint a fájós fogú oroszlán a képes mesekönyvben – állától a feje búbjáig gézzel körültekerve. Állítólag véres volt minden, de szerencsére csak a bőr szakadt fel. Robinnak négy ujja bekötve, de nem emlékszik, hogy miért, mert beverte a fejét is.

Mielőtt bárki szörnyülködne: ezek apró dolgok, mi olcsón és kármentesen megúsztuk. Végig biztonságban haladtunk, a személyi sérülések – hangozzék flegmán – kozmetikaiak voltak.

Viszonyításként: Taurangában összefutottam Bridgettel, L3 tréning-társammal. Ezer éve vitorlázik. Bal karja felkötve.

- Mi van veled?

- Eltört a kulcscsontom, de ami igazán fáj, az a három repedt bordám.

- Mi történt?

- Alvás közben kirepültem a védővászon felett a priccsről és nekizúgtam az átellenes priccs tartórúdjának. Szerencsés vagyok, lehetett volna sokkal rosszabb is.

- És most mész haza?

- Ha nem kell eltörni újra a kulcscsontomat, mert rosszul forrt össze, akkor megyek tovább Gold Coastig.

A táplálék egyre silányabb, csupa zöldséget eszünk. Ennek semmi más oka nincs, mind a hadtápos trehánysága. Krumplipüré, zöldborsóval és kukoricával. Brrr… Keith és én lázongunk, hogy húst akarunk, a többi maflán bégetve kérődzik. És a végén megköszöni, és aszongya, hogy „It was lovely”. Ennyi képmutató hülyét…

Új-Zélandon

Támaszpont jelenti:


Elnézést kérek a kedves Olvasóktól, amiért megkésve tudósítok megint, nem tudtam, Csaba matróz küld-e tudósitást.
Az Edinburgh a mi időnk szerint múlt pénteken éjjel 8. helyen befutott Tauranga kikötőjébe Új-Zéland északi felén. (aki esetleg halott az épp ott bekövetkezett tankerbalesetről, azt megnyugtatom, hogy a közvetlen olajveszély elhárult).
Csaba matróz jól van, de elfáradt ezen a szakaszon nagyon, és nem bánta egyáltalán, hogy kikötöttek. Most vasárnapig tartózkodnak Taurangában, aztán indulnak az 5. szakaszra, Ausztrália keleti partjára. Ez lesz matrózunk utolsó versenyszakasza... úgyhogy még most drukkoljatok nagyon majd!!!
Addig is itt egy kép az új-zélandi befutóról, figyeljük a bal oldali fiatalembert :-)

A Déli-óceánon #12 - a negyvenesek búcsúcsókja

2011. november 22. 1300

Legutóbbi becslésem az út legdélebbi pontjáról a tények ismeretében helyesbítésre szorul: lementünk a 49° 07’ szélességig.

A Déli-óceán  nem engedett könnyen bennünket, sőt, még meg is tréfált. Tasmániát elhagyva Új-Zéland egy idő után látótávolságba (értsd: pár száz mérföld) került. Gyönyörű napos reggelre ébredtünk, sehol egy felhő, kifújt félhátszél. Vége a hányattatásoknak, innentől örömvitorlázás lesz. Nem egészen. Másnap hajnalban feltámadt a szél és rövid idő alatt 40+ csomósra hízott. Hogy jobban örüljünk, az eső is eleredt. Mindezen élvezet eltartott az Új-Zéland déli sarka alatt levő Stewart-szigetig. Megszenvedtük. Itt átértünk a Csendes-óceánra. (A pontosság kedvéért: előbbi kalandjaink sem a Déli-óceánon, hanem a Tasman-tengeren történtek, de én azt az előbbihez számítom, valószínűleg hibásan.)

Azóta Új-Zéland déli szigete mentén vitorlázunk északkeleti irányba. Az éjszaka magunk mögött hagytuk a Bank-félszigetet és ÍChristchurch városát. Most a Cook-szoros felé tartunk. Tegnap este az egész napos depressziós szürkeség után kitisztult az ég és csillagok milliói tarkították az eget. A farkasordító hideg továbbra is tart.

A fedélzet alatt minden reménytelenül nedves. A mennyezetről folyamatosan csöpög a víz, nem kicsit, nagyon. A hálózsáknak már a belseje is nedves, nem azért, mert beázik, hanem mert beszívja a környezet páráját.

Ma megint napsütés van, rosszat is sejtek. Jó széllel, közel 10 csomóval közelítünk a Cook-szoroshoz. Ha azon átverekedtük magunkat – daliás szelet jósolnak arrafelé – akkor már csak a Raukumara-félszigetet kell megkerülnünk és a sarkon balra fordulva behajózni a Bőség-öbölbe (Bay of Plenty), amelynek mélyén úticélunk, Tauranga található.

Apropó Tauranga… Olvasóim bizonyára tudják, hogy sok héttel ezelőtt a MV Rena teherhajó, 1,800 konténerrel a fedélzetén zátonyra futott a Motiti-sziget közelében, Tauranga előtt. Egy rakás konténer a vízbe esett, úgy 40 darab még  mindig a vízben lebeg. További 1,300 darab a fedélzeten várja megadóan, hogy sikerül-e leszedni őket, mielőtt kettétörik a hajó. Ez utóbbi jelentősen befolyásolhatja a megérkezésünket…

De…

A hátszélben hátulról jövő nagy (8-10 m) hullámok hihetetlen élményt nyújtanak. Egyik pillanatban a hajó orra égnek áll, a látóhatárnak nyoma sincs, előttünk egy kékesszürke fal, úgy érzem, a hajó mindjárt hanyatt esik. A következő pillanatban lecsúszunk a domb tetejéről, ha elkaptunk tempóban, akkor úgy 15-20 csomóval, a víz előttünk harsogva válik ketté. Aki állt már egy 40 tonnás szörfdeszkán a hullám tetején, az tudja, miről beszélek.

ROVID HIREK

Szasztok,

Kiwifold partjainal jarunk, meg kb 700 nm van vissza, ami a megtett tavhoz kepest semmiseg :-).

Tegnap a Deli-ocean meg adott egy jokora vihart a kepunkre, mar elegge utaltuk, fokent mert ocsmany hideg volt.

Befordultunk a sarkon, mar a Csendes-oceanon hajozunk. Csalodasunkra napsutesnek nyoma sincs, borult, esos ido van. A hatralevo uton meg legalabb egy vihar kinez a Wellington-szorosnal.

Hirek a deli oceanrol

2011. november 17. 1900
Ijedtségre semmi ok: nem Alan Ginsberg ikonikus versét akarom újrafordítani vagy csak értelmezni. Az állítás a korábbi bejegyzésemben erős szélnek nevezett időjárási jelenségre vonatkozik.
(Amúgy: a) ha jól emlékszem, a vers angol címe Howling, míg az itteni szeleket roaring forties névvel illetik; b) a hivatkozott vers szereplői, olvasói ma már inkább hatvanasok és a legkevésbé sem üvöltenek. Izgatottan várom irodalmár olvasóim helyreigazításait.)
Az üvöltő negyvenesek a 40° szélesség környékén randalíroznak és átlagos sebességük tényleg 40 csomó körül van, ingadozva 30 és 50 között.  Az üvöltés is túl egyszerű leírás rájuk: kiabálnak, fütyülnek, visítanak, huhognak. A mi esetünkben nyugatról érkeznek, valahonnan Dél-Amerika irányából és vágtatnak tovább Ausztrália felé. Gyakori kísérőjük a squall, a záporfront, amely nem tart sokáig, viszont heves esővel és szélrohamokkal jár.
Amilyen olcsón megúsztuk őket Fokváros és Geraldton között, most bőségesen kijutott belőlük. Amióta a Leuwin-foknál ráfordultunk a Déli-óceánra, azóta örvendeztetnek bennünket. Néha elkísérik őket nagyobb testvéreik, a dühöngő ötvenesek is, szerencsére eddig ritkán.
Hogy éljük mindezt meg?
Megadóan: nincs hova menni, nem lehet elbújni.
Ugrásra készen, éberen: néha megtévesztő simulékonysággal 15-20 csomóra szelidülnek, de csak azért, hogy a trükknek bedőlő vitorlázót elkapják.
Mérgesen: már azt hittük, elmentek, és lám, megint itt vannak. Ha oktondi módon bővítettünk a vitorlázaton, most visszacsinálhatjuk.
Fáradtan, fásultan: leszegett fejjel, sajgó izmokkal küzdjük magunkat előre az előfedélzetre, kapaszkodunk, hogy a métereket liftező fedélzeten maradjunk és behúzott nyakkal várjuk a következő átcsapó hullámot. A cserélendő orrvitorla vizes és nehéz. Az élet nagyon leegyszerűsödik: kibontok vagy megkötök egy csomót, húzok 10 cm-t a vásznon, odébb vonszolom magam fél méterrel. Úgy nézhetünk ki, mint hangyák lassított felvételen. És mégis: csodával határos módon elvégezzük a kitűzött műveletet. Aztán lerogyunk. Egészen a következő műveletig.
A minap láttam olyan jelet a szél-előrejelzésben, amit eddig csak a jelmagyarázatban. A szélirányt és sebességet jelző tüske végén egy fekete háromszög és egy vonalka volt. Azt gondolom, vitorlázó olvasóim most felszisszennek. A többiek kedvéért: a vonalka 10, a fekete háromszög 50 csomó sebességet jelent. És össze kell adni őket. Szerencsére – azért törekedtünk is rá – elkerültük, de azért aggódtunk kicsit.
Azóta elhagytuk Tasmániát és úgy 400 nm-re vagyunk Új-Zéland aljától. A szél enyhült, a hőmérséklet még nem.
A 48°25' szélességi körön járunk, valószínű, ez a verseny legdélebbi pontja. Ismét átléptünk egy időzónát, most 8 órával járunk az otthoni idő előtt. Még egyszer biztosan, de lehet hogy kétszer is kell az órát állítani.


Sent from my HTC

A Déli-óceánon #10 - újratöltve

2011. november 13. 1900

Mentegetőzés #xx: minden kikötés előtt eltervezem, hogy bejegyzéseket írok, képeket, térképeket, iratokat töltök fel és megválaszolom a leveleimet. Eddig még egyszer sem sikerült, de még nem adtam fel J. Némi magyarázat: napközben munka van a hajón, este pedig: első nap - alkohol-pótlás, második nap – ünnepi Clipper-összejövetel, harmadik nap – családi telefonok, levelek olvasása, legsürgősebbek megválaszolása, mosás, javítás, negyedik nap – felszerelés csomagolás.

Pont egy hete, 1330-kor elrajtoltunk a 4. szakasz 1. versenyére. Az útvonal: G’ton – Cape Leuwin: 400 nm– Tasmania: 1500 nm – Új-Zéland dél 900 nm– Tauranga 1000 nm.

Az első rész a Leuwin fokig még az Indiai-óceánon volt. Friss dél-délnyugati szél üdvözölt bennünket. Az újonnan csatlakozott legénység nagyobbik felét megviselte pár napig. Mellesleg: öten szálltak le és heten fel, így 20 fő jut 17 priccsre. Nem tartom elegánsnak a Clipper részéről ezt a fajta helykitöltést.

A Leuwin-fok után balra fordultunk egyenesen Új-Zéland déli szigetének déli csücske felé és egyben visszatérünk a Déli-óceánra. Tasmánia alatt leszünk félúton, most amikor ezt írom, még 350 nm-re, kábé 2 napra vagyunk tőle.

A Déli-óceán kitörő lelkesedéssel és ennek megfelelő állapotokkal fogadott bennünket. Erős szél, nagy hullámok, esők (kétszer jégeső is), szürke égbolt. Mindenünk nedves, kezdünk megint fázni. Viszont az erős szelekben, nagy hullámokon élvezet vitorlázni – már amikor nem épp az életünkért küzdünk. Ez utóbbi kitétel persze túlzás, de jobb nagyon észnél lenni, mert ha valami súlyosabb baj történik, akkor a part messze van. Károk eddig: néhány szakadt kötél, részben kitépett árboc-sín, rongált spi-búm kocsi, eltört kötélfogó, kopó kormány-csiga.

Mit értek erős szél alatt: a legmagasabb érték, amit saját szememmel láttam, 47.9 csomó volt (valós szél). Eközben teljes nagyvitorlával haladtunk. Nem azért, mert megőrültünk, hanem mert már nem volt fenn orrvitorlánk és nem tudtuk kurtítani a nagyvitorlát. Izgalmas 4 óra volt. Nem egyszer ketten kellettek a kormányhoz.

Most megyek az egyetlen viszonylag száraz és meleg helyre: a hálózsákomba.

Hirek

Sziasztok,

jol vagyok, az idojaras zord, nagy szelek fujnak, hideg van. Ma konyhas voltam.

Tasmaniaig, sot Uj-Zeland csucskeig nehez lesz. Olvasoktol elnezest kerek.

Megérkezés Ausztráliába - hiánypótlás

2011. november 11. 1900

A verseny lefújása után remek vitorlázás következett. Nagyon jó kifújt szél támadt és ez lelkesítőleg hatott a legénységre. Jobban teljesítettünk, mint előtte és élveztük is.

November 2-án, szerdán nyájas olvasóim matróza megérkezett Ausztráliába, életében először. Amitől rögtön megkedvelte az új földrészt, hogy meleg volt.

Továbbá: Csaba matróz átkelt a Déli-óceánon, a hajósokat legjobban próbára tevő vizek egyikén. Ezt szerette volna, útjának egyik célja ez volt.

Geraldton 30,000 fős kisváros Nyugat-Ausztráliában, néhány száz mérföldre északra Perthtől. Sok látnivalót nem rejteget, így kevésbé fájt, hogy  a vasárnapi rajtig maradó 3.5 nap lankadatlan hajómunkával telt. Motor, generátor, víztisztító karbantartás a fedélzet alatt, majd 8 darab jól megtermett csörlő ízekre szedése, megtisztítása, olajozása-zsírzása és összerakása a fedélzeten. Érzékeltetésül: az egyszerűbbek darabja 1 óra megfeszített összpontosítást igénylő munka.

Üdítő dolog volt, hogy Keith-tel közösen béreltünk apartmant. Légkondi, fürdőszoba, kényelmes ágy, mosógép és mindez 3 perc sétára a hajótól.

Vasárnap délben a szokásos parádé-vitorlázás után kezdetét vette a 4. szakasz, amely Tauranga, Új-Zélandig tart, hossza 3,800 nm.

Végül a könyvelés.

A Fokvárostól Geraldtonig tartó út hossza: 5,240 nm, időtartama: 27 nap, 15 óra 15 perc.

Ezzel az eddig megtett út: 14,543 tengeri mérföld.

hírek Ausztrália alól

Csaba matróz küldött egy rövid levelet:

Sziasztok,

jol megvagyok, de nem volt idom irni, naplot kulonosen nem.

Ha nem szolgalatban vagyok, folyton alszom, ezert sem jut idom irni. Amugy

a korulmenyek kemenyek, nagy szelek fujnak, kapaszkodni kell. Ma hajnalban

kikaptunk egy vihart, kisebb karok keletkeztek, de nem tragikusak. A

legnagyobb szelsebesseg 47.9 kt volt.

Most megyek megint aludni, de igerem, irok beszamolot.

Nem a talajvíztől, de...

..jön fel az Edinburgh!!
Támaszpont jelenti:


Nem tudom, a kedves Olvasók és Drukkerek, Érdeklődő Műkedvelők milyen intenzitással figyelik a verseny hivatalos oldalát, azon is a kijelzőt, de jelentem, érdemes rápillantani, ugyanis az EDINBURGH A 7.HELYEN ÁLL, FEJ-FEJ MELLETT A 6. HELYEZETTEL! Hoppácska...
Nem tudni egyelőre, minek köszönhető ez a fejlődés, valószínűleg jobban odatette magát a kapitány és a legénység is, ugyanis Csaba matróztól a rajt óta nem kaptunk hírt.

Rajt!

Támaszpont jelenti:
A Clipper flotta vasárnap délután elrajtolt Új-Zéland felé! Tegnap este még a 7.(!) helyen mutatta az Edinburgh-öt a RacViewer, kicsit meg is ijedtem, de szerencsére mára már bevackolták magukat a 10.helyre :-))
Csaba matrózzal sikerült telefonon beszélnünk, amig Geraldtonban volt és megtudtuk, hogy rövid és pörgős napokat töltött a nyugat-ausztrál kisvárosban. Méltó módon megünnepelte a csapat a születésnapját, kaptak hideg sört és steaket és eltűnt a pénztárcája. A környékből nem sokat láttak, leginkább a hajót, amit javítgattak.