9.helyen végzett az Edinburgh!!!

Támaszpont jelenti: 


Ahogy Csaba matróz is írta a bejegyzésében, a versenybizottság döntése alapján a verseny mostani szakasza október 30-án 18:00 UTC-kor zárult. A döntést közlését követően még 6 órájuk volt a hajóknak, hogy belehúzzanak, és a lehető legközelebb közeljenek a geraldtoni célvonalhoz.
Az Edinburgh legénysége tényleg megemberelte magát, és a 9. helyre küzdötték fel magukat, mindössze 3 mérfölddel lemaradva a 8. helyezett hajótól!!!
Gratulálunk!!!!

A Déli-óceánon #9 – Nem csak a lovakat lövik le, ugye?

2011. október 31. 1300

Bekövetkezett. A csapat többi része, skippert is beleértve, rosszul viselte: tiltakozunk, tüntetünk, írunk Sir Robinnak, írunk a királynőnek, és így tovább. Nem értem. Rövid vitorlás pályafutásom során talán 100 versenykiírást olvastam – mindegyike tartalmazott kitételt a befutás legkésőbbi időpontjára, aki utána érkezett, az DNF.

Szóval lelőttek bennünket – a mezőny második felének a verseny október 30. 1800 (UTC) órakor véget ér, ezen időpontban mért céltól való távolságuk határozza meg helyezésüket. A bejelentéstől számítva még 6 óránk volt.

Érdekes volt figyelni a csapatot: hirtelen elkezdtünk versenyezni. Pontos vitorlaállítás, kormányzás. Nincs letyefetye, majszolás, szürcsölés – mint a nagyok. A kihívást az jelentette, hogy 4,600 mérföld, 600 óra megtett út után nehéz több 10 vagy száz mérföld hátrányt ledolgozni 6 óra, 48 mérföld alatt.

Éjfél után berúgtuk a motort, leengedtük az orrvitorlákat és Geraldton felé vettük az irányt. a sebességünk ugyan majd felére (9-ről 5-re) csökkent, viszont az irányunk némiképp javult (kb 10°-ot), cserébe rengeteg dízelt tudtunk elhasználni.

Ma délelőttre  meg is lett az eredménye: a használati üzemanyag-tank kiürült, a motor üzemanyag rendszere levegős lett. Felharsan az ismerős csatakiáltás: „Csabaaa”, a hajó főmérnöke, olvasóim matróza nagy sóhajjal leereszkedik a fedélközbe. Ellenőrzi, hogy helytálló-e feltételezése. Igen, az. Megtölti a használati üzemanyag-tankot, megnyitja a szűrők légtelenítő szelepét, indítja a motort. Száraz hörgés. Még néhány ismétlés, aztán alámerül, mint Orfeusz. Hónapokkal ezelőtti emlékeire hagyatkozva megtalálja a légtelenítő szivattyút, melyet fejét a forró motorblokk közelében tartva szorgosan pumpál percekig (eközben felsőteste a mosogató alatti egérlyukban. Munkálkodását siker koronázza- a motor elindul. Megkönnyebbül, letörli homlokát. Majd eszébe jut, hogy 3 dolgot nem tud: mekkora az üzemanyag tankjaink mérete, mennyit használtunk el eddig és mennyit fogyaszt óránként, 100 mérföldenként a motor. Lelki szemei előtt megjelennek az evezőlapátok.

Viszont: süt a nap és nincs már kuuutya (© BG) hideg, igaz meleg sincs. És G’ton „már csak” 450 mérföldre van…

Mi az ördög tart olyan sokáig?

2011. október 30. 0700

Figyelem! Ez a bejegyzés erősen technikai tartalmú. A kevésbé érdeklődők nyugodtan kihagyhatják.

Több alkalommal említettem, hogy a vitorla-műveletek sokáig tartanak. Nyájas olvasóim – különösen a vitorlázók – bizonyára elgondolkodtak azon, hogy mi a csuda tart sokáig például egy orrvitorla-cserén? Lehúzzuk, felhúzzuk oszt’ jó napot, nem?

Kezdjük a méretekkel. A számok néha hozzávetőlegesek, de a hiba szerintem nem számottevő.

Az árboc a fedélzettől 25 m magasra nyúlik. A hajó hossza 20 méter, az árboc körülbelül 1/3-nál, az orrtól 7 m-re van. A búm úgy 10 m hosszú lehet, a fedélzettől 2 m magasan.

Nézzünk egy orrvitorla-cserét.

Orrvitorlából 3 is van, Yankee 1, 3 és 3, azaz nagy, közepes és kicsi. Mindegyikük az árboccsúcsra megy, alsó élük hossza 9-7-5 m. Cseréljük le a közepest nagyra. A közepes úgy 90, a nagy úgy 110 m². Tömegük becslésem szerint 170 illetve 200 kg.

A használaton kívüli vitorlák, azaz 3 kivételével a többi 8, összehajtogatva, bezsákolva a legénységi szállás padlóján laknak, helyenként majd egy méter magas domborulatot képezve.

A folyamat lépései

2-3 markos egyed lemegy a fedélközbe és az árboc előtt található fedélzeti ablakon át kiadja a nagy (Y1) nehezebbik végét a fedélzetre, ahol 2-3 másik egyed megragadja és kirángatja, majd az első élet tartalmazó véget az előmerevítő tövéhez vonszolja a szél felőli (magas) oldalon és kibontja a vitorlazsákot.

A bowman és társa a felhúzandó nagy orrvitorla vitorlakapcsait (hanks) gondosan az előmerevítőnek a fedélzet és a közepes (Y2) alsó sarka közti szakaszára aggatja, mind a 18-at. A kapcsok mindegyike nyom vagy negyed kilót és amúgy gonosz rugós szerkezetek.

Ezután leengedjük a használatban levő közepest. Egy ember az árboc mögötti kígyófészekből egy csörlőn át engedi a felhúzókötelet. Az orrban levő páros sorra kiakasztja a vitorlakapcsokat, amelyek némelyike természetesen beszorult, ergo szerszám (fogó, ár, kalapács) kell hozzá. A szél alatti oldalon 3-4 ember a fedélzet szélén ülve húzza le és hajtogatja össze, majd kötözi meg a vitorlát.

Amikor a régi Y2 lent van és kellően meg van kötözve, akkor az új Y1 vitorlát, még hajtogatott-kötözött állapotában átvonszolják a szél alatti oldalra, a behúzó és felhúzó köteleket áthelyezik a régiről az újra.

Két markos egyed az árbocnál elkezdi felhúzni (sweating) az új vitorlát, egy pedig a felhúzót egy csörlőn át feszíti (tailing). A mutatvány vége kivétel nélkül csörlőzés, mert a vége felé már a szél is közbeavatkozik.

Fent van a vitorla, már csak be kell húzni. Itt sok méternyi, 20-25 mm vastag kötélről van szó. Az eleje még megy kézzel, aztán át kell térni a csörlőre, amit orrvitorla esetében a kávédaráló névre hallgató, két ember által hajtott szerkezet.

Na végre, az új vitorla fenn van, helyesen be van állítva, meg is volnánk, ugye nem is volt nehéz? Nem egészen.

A leengedett közepes vitorla még mindig a fedélzet szél alatti oldalán hever magára hagyottan, néha egy kóbor hullám vigasztalóan megnyalja, miáltal jó vizes és dög nehéz lesz. A vitorlahúzás sikerétől megrészegült legénység lelkesen bevonszolja a vizes tetemet a fedélzet közepére majd az első él mentén elkezdi takarosan összehajtogatni (flaking). A vitorla persze most bosszút áll a magányért és gonoszul ellenáll, amiben lelkes tettestársa a pajkos szél, ami bele-belekap. Az emberi akarat végül győzedelmeskedik a holt anyagon, ami megadóan tűri, hogy gúzsba kötözve bezárják egy sötét zsákba és ismét tömlöcbe vessék a hajó belsejébe és a kíméletlen fogvatartók érzéketlenül tapossanak rajta.

Hipp-hopp, már készen is vagyunk. Fentebb a könnyebb változatot ismertettük, hiszen kisebbről nagyobbra akkor cserélünk vitorlát, amikor a szél azt elbírja.

Kissé munkásabb az ügy, amikor nagyobbról kisebbre cserélünk orrvitorlát. Erre ugye akkor szánja rámagát a hajós, amikor már sok a szél. Persze húzza-halasztja a dolgot, mondván: „Ez csak egy befúvás, nem tart sokáig”. Aztán elérkezik a beismerés pillanata: túl vagyunk vitorlázva, már csak fetrengünk, muszáj kisebbre cserélni. A hajó persze már vidoran dől és közben az út is buckás lett. Ezen feltételek mellett kell végrehajtani a fentieket. Az élvezeteket fokozza, hogy:

csak egyik kezünket tudjuk használni (vagy egyiket sem), mert a dőlés, bukdácsolás miatt kapaszkodnunk kell;

látóterünk korlátozott, mert csuklya van a fejünkön;

felét sem halljuk-értjük, amit mondanak, mert a szél ordít, a hullámok csapkodnak;

néha egy hullám teljesen beterít bennünket és a víz alattomosan beszökik a ruhánk alá;

az előfedélzeti nyílást nem használhatjuk a vitorlák elővételére, eltételére, mert becsapna a víz, helyette a hajón belül kell a vitorlát vonszolni és a lépcsőn fel- leadni.

 Kísérletező kedvű és képi látásmóddal megáldott olvasóim megpróbálhatnak időtartamokat hozzárendelni a folyamat lépéseihez és azokat összegezni. Segítségképp: minden jóval tovább tart, mint hinnénk. 

A Déli-óceánon #8 – 700 mérföldön belül

2011. október 29. 1400

Leírni is öröm, hogy a hátralevő távolság már 3 számjeggyel kifejezhető.

Az elmúlt napok változatos körülmények között teltek. Szembeszél – gyenge, erős, gyenge; hátszél – gyenge; szélcsend – fájdalmas; majd most megint szembeszél – kellemes. A sokat emlegetett spinakert keveset használtuk, jóllehet ezt ígérte mindenki és minden korábbi tapasztalat. Jószerével csak balcsapáson haladunk, aminek következtében: a) a jobb lábunk meghosszabbodott, b) a hajó jobb oldala lassan elkopik.

A kormányzás erős összpontosítást igényel. Ezeken a távolságokon 1° eltérés is jelentős térbeli különbséghez vezet.

Az ide vezető út egyik érdekessége – ami Balatonhoz, Adriához szokott hajósoknak szokatlan – a valódi (térkép, GPS) és a mágneses irány különbsége. Szinte hihetetlen, de volt, ahol a különbség több tíz fok volt, helyenként közelítve a 40°-ot. Ennek ott van jelentősége, hogy a térképen, chartplotteren meghatározzuk a követendő irányt, majd a kormányosnak a helyesbített mágneses iránytű értéket adjuk fel, különben könnyen egy másik földrészen végezhetjük.

Mindenki szeme előtt Geraldton, a nyugat-ausztráliai kikötő lebeg. Álmodozunk zuhanyról, hajmosásról,  sztékről, viszkiről, de legfőképp melegről. A csontig hatoló hideg elmúlt, de melegről korai lenne még beszélni, különösen az éjszakai műszakok alatt.

A társaság viszonylag jól, békésen tűri egymást, vita, veszekedés nincs, csípős megjegyzés is ritkán hangzik el, akkor is tréfás formában.

A készleteink kezdenek foghíjasak lenni: elfogyott az élesztő (nincs kenyérsütés), kakaópor, cukor, méz, keksz. Viszont van kereskedelmi mennyiségű szárított kudu-hús, kínai cérnametélt, tea, kávé, kukoricapehely, zabkása és kenyérliszt.

Ma hosszú idő óta először egész nap sütött a nap és ez jókedvre hangolt bennünket.

A krónika kedvéért: tegnap éjfélig Fokvárostól 4,443 tengeri mérföldet tettünk meg 23 nap alatt. Viszonyításul: szárazföldön ez körülbelül a Budapest – Vlagyivosztok légvonalbeli távolságnak felel meg. És még nem értünk oda…

Vadalma

Kepes bizonyitek, hogy megvagyok. :-)

A Déli-óceánon #6 – Végre haladunk

2011. október 24. 0700

Legutóbbi híradásom után röviddel a szél lecsendesedett, majd teljesen leállt. És ilyenkor jön az, amit nagyon utálok: az ötletparádé, skippertől és legénységtől egyaránt. Húzzuk fel ezt, vegyük le azt, fordítsuk ki, fordítsuk be, álljunk tótágast, a hülye ötletek tárháza végtelen.

Még nem találkoztam olyan zseniális ötlettel, amely szelet állított volna elő, viszont a sok majomkodás közben sikerül elmulasztani, kihasználatlanul hagyni azokat a fuvallatokat is, amiket egyébként megcsíphetnénk és pont átsegítenénk bennünket egy-egy tükrön.

Na mindegy, végigszenvedtük a napot, aztán estére feltámadt egy jó kis keleti-északkeleti szél, amely beerősödött és azóta is azzal haladunk. Tegnapelőtt éjjel a szél 25+ csomóra erősödött, próbára téve bennünket az orrvitorlák cseréjével.

„Már csak” 1,500 nm-re vagyunk Geraldtontól, ahol remélhetőleg napsütés és meleg vár bennünket.

#86

A Déli-óceánon #7 – Óceáni örömök

2011. október 24. 1800

Ma reggel gyönyörű hold- illetve napkeltének lehettünk tanúi – színek lenyűgöző orgiája volt az égen.

Az elmúlt néhány naturalista beszámoló után néhányakban felmerült a kérdés: ha ez ilyen rémséges, miért csinálod?

Először is: nem rémséges, csak szokatlan.

Másodszor is: amikor jó széllel, jó irányba haladunk, az mindent feledtet. Hab a  tortán, ha én állhatok a kormánynál.

Örömöt, elégedettséget okoz egy-egy jól sikerült manőver, egy-egy próbatétel sikeres vétele.

A leírva unalmas látnivalók nagyon szépek: a víz – akár csendes, akár haragos; az égbolt a felhőkkel, a madarak., a halak.

Sikerélmény az is, ha konyhásként sikerül időre, elegendő mennyiségben és jóízű táplálékkal szolgálni

a legénység többi tagjának.

Valószínű perverznek hat, de óriási élmény vaksötét éjszakában csak az iránytűre támaszkodva 20+ csomós szélben 10+ csomós sebességgel rohanni előre. Csak a hajó két oldalán habzó tajték látható-hallható illetve a szél huhogása.

Jó érzés, öröm az is, ha sikerül precízen vezetni és az irányt ± 5 °-on belül tartani. Talán nem tűnik nagy dolognak, de elég nehéz feladat és nagy odafigyelést, összpontosítást kíván. 30 perc után szinte mindenki elkezd hibázni, ekkor cserélünk.

A különleges örömök közé tartozik, ha e-mailt kapok otthonról és az örömök netovábbja, ha műholdas telefonon tudunk szeretteimmel beszélni.

Tisztálkodás

2011. október 22. 1900

Szó érte a hajó elejét, hogy ritkán írok bejegyzést. Így van, ritkábban jutok hozzá, mint szeretném, és akkor is az alvás rovására, mint most is (nem is biztos, hogy egy részletben írom).

Hosszú ideje terveztem, hogy ismertetőt írok hajós életünk eme szegletéről is

A tisztálkodással kapcsolatos első dolog, ami eszünkbe jut, az a víz. A hajón három helyen juthatunk folyó vízhez: mosogató a konyhában, a jobb és a baloldali mellékhelység. A mosogatót szerintem illetlenség és nem is egészséges tisztálkodásra igénybe venni, bár van olyan útitársam, aki hajat, és több, aki fogat mos a mosogatóban.

A mosogatónál vízforrások tömege áll rendelkezésre. 

Hideg-meleg vizes keverőcsap édesvízzel. Hátránya, hogy sosem működik, mert kellene hozzá a motoros vízszivattyú és azt a kapitány nem szereti, mert zajos, valamint meleg víz, amit viszont nem tudom miért nem állítunk elő.

Hideg édesvizes csap taposós szivattyúval. Ezt használjuk üzemszerűen. A víz forrása a 4 tank egyike, melyeket a víztisztítóval töltünk. Egy liter víz körülbelül 16 taposással nyerhető ki.

Sósvizes csap taposós szivattyúval. Közvetlenül a tengerből vesszük a vizet. Hogy ez miért nem motoros szivattyúval történik, azt el nem tudom képzelni.

A jobboldali mellékhelységben közvetlenül a vécé fölött-mögött van egy köpőcsésze méretű mosdó sósvizes taposós vízcsappal. Az égadta világon semmi értelme, szerintem egyedül én használom, amikor takarításkor kimosom a vegyszeres törlőrongyot.

A baloldali mellékhelységben hasonló a helyzet, azzal a különbséggel, hogy a köpőcsészéhez egy zuhanyfej is tartozik, melegvizes táplálással. Hátrányai megegyeznek a mosogató keverőcsapjáéval.

Na ezzel az infrastruktúra és a lehetőségek határainak ismertetésén túl is vagyunk.

A tisztálkodás legfontosabb kelléke a nedves popsitörlő. Ez nagykereskedelmi mennyiségben áll rendelkezésre és a készleteket minden megállóban feltöltjük. Ezt a törlőt használjuk kézmosásra, arctörlésre, lábmosásra – szóval a mindennapokban.

Nagynosdáshoz elengedhetetlen a Haribo-zuhany. Ne tessenek megijedni, nem hibbantam meg. Az úgy történt kérem szépen, hogy a történelmi idők ködös hajnalán előkerült a macis gumicukor. Beszerzőnk nem aprózta el a dolgot himmi-hummi zacskókkal – dobozos kiszerelésben vásárolt be. A kerek műanyag dobozok tartalma ijesztő gyorsasággal eltűnt, viszont a dobozok megmaradtak. Az előbb  említett ködbe vész, hogy ki jött rá először a doboz másodlagos hasznosításának módjára.

Na és akkor most nézzük a folyamatot.

Először is szert teszünk 1 liter meleg vízre, ennek forrása lehet a villamos forraló, ha megy a generátor, vagy a gázon forralt teáskanna. A meleg vizet betöltjük a Haribo-edénybe, kellő mennyiségű hidegvizet adva hozzá. Óvatosan egyensúlyozva a dőlő-billegő hajón ráközelítünk valamelyik mellékhelységre. Ha szerencsénk van, nem foglalták el mindkettőt, míg mi a meleg vízzel bíbelődtünk, ha igen, akkor kezünkben a lötyögő meleg vízzel türelmesen megvárjuk, míg valamelyik felszabadul (a reziduális illatok taglalásától most eltekintünk). Szóval, edénykénkkel beóvakodunk a helységbe és a dőlésszöget figyelembe véve elhelyezzük azt a köpőcsészébe. Ezután villámgyorsan nekivetkőzünk, ügyelve arra, hogy ruhadarabjaink ne érintsék az amúgy kérdéses nedvességű padlót. Először tetőtől talpig megcsutakoljuk magunkat popsitörlővel. Döbbenj meg, kedves olvasó: 6-7 darab elegendő a teljes lefedettséghez. A vegyszeres kezelés után a meleg vízbe mártott mosdókesztyűvel vagy más textil alkalmatossággal kéjesen lemossuk magunkat. Igen, jól olvassátok: 1.5 – 2 liter víz bőven elegendő ehhez. És ott állunk tisztán, illatosan, amit némi dezodorral tovább fokozunk.

(Itt vagyok kénytelen megemlíteni, hogy nem mindenki tartja érdemesnek végrehajtani a fenti folyamatot. A hajón kevés dolgot lehet titokban tartani: pontosan lehet tudni, ki , mikor tartott a melegvizes edénykével a mellékhelység felé.)

A Déli-óceánon #5 - „Ettársak, lenehezültek a körülmények, visszatervezzük az elvárásokat.”

2011. október 21. 1300

 Fenti gyöngyszem Rózsavölgyi ettárstól, a Telefongyár egykori igazgatójától származik, röviddel azután, hogy szovjet testvéreink bevonultak egy gyors győzelemre Afganisztánba. Ennek örömére a nyugati világ embargót hirdetett a béketábor ellen, ami az elektronikai ipar helyzetét erősen megnehezítette, a csempészekét viszont bearanyozta.

A hajón is lenehezültek a körülmények, bár nem embargó miatt. Mindannyian számítottunk arra, hogy a Déli-óceánon nehéz lesz, de a valóság felülmúlta a várakozásainkat – innen az elvárások visszetervezése. Ez egy jókora ellentmondás, de senkit ne zavarjon.

Nagyon hideg van: nappal (1400-kor 8°C, este 2000-kor 4°C van). A fedélzeten a szél csontig hatol. Az időnkénti eső illetve a felcsapó hullámok csak tetézik az élvezetet. Bent a hajóban – a hajótest zérus hőszigetelő képessége miatt – a hőmérséklet megegyezik a kintivel. A nedvesség viszont jóval nagyobb. A vízszintes felületekről csöpög, a függőleges felületekről folyik a víz. A priccsek matracai nedvesek, csakúgy, mint a hálózsákok külseje (az óvatlanokénak a belseje is). Ruha, lábbeli nem hogy nem szárad meg, de nedvesebb lesz.

A tisztálkodás marginalizálódott fog- és kézmosásra. Szerencsére nem izzadunk meg, így a szag tűréshatáron belül marad. Mosni nem lehet, de nem is lenne érdemes, sosem száradna meg.

A pizsama ismeretlen fogalommá vált – az enyém olyan nedves, hogy kicsavarni sem érdemes. A kérdés az, hogy a kint viselt rétegek közül egyet vagy kettőt hagy magán az ember, mielőtt a zsákjába bújik.

A fedélzeten én alul 4, felül 6 réteg öltözetet viselek, így a hideg elviselhető. A gyenge láncszemek a kéz- és lábbeli. A Dubarry csizma amúgy remek, e erre nincs méretezve, a talp nem hőszigetelt ezért a lábfázás garantált. A Sealskin zokni egy idő után nedves lesz az izzadságtól. A hagyományos vitorlás kesztyűk haszontalanok, a neoprén változat jobb, de beleizzad a tenyér. Legjobb az az egyujjas hódeszkás kesztyű, amit el sem akartam hozni, mondván, ez mégiscsak túlzás.

Tegnap tisztanapot tartottam: tetőtől talpig megcsutakoltam magam, megborotválkoztam és teljes garnitúra tiszta ruhát vettem (ne kérdezzétek, hány nap utáni).

A borotválkozással asszem másodmagam vagyok, a többség két kikötő között nem borotválkozik, emiatt néhányan rettenetesen és szinte mindenki jóval öregebbnek néz ki.

Legjobban a hajmosás hiányzik, alig várom, hogy zuhany alá állhassak.

A Déli-óceánon #4 – „Fiam, nemhiába taníttattalak.”

2011. október 20. 1900

Ezt szokta mondani néhai édesapám, amikor megjavítottam valamit a családi házban: vízcsapot, vasalót, biciklit…

A tanulásnak itt is hasznát veszem. Vegyünk pár példát.

A) A generátor működik, mégsincs feszültség a fogyasztókon: nem megy az akkutöltő, a víztisztító, a fali aljzatok készülékei. Minden biztosíték ép, minden megszakító felkapcsolva. Gordon derékig áll a kapcsolótábla mögötti vezeték-dzsungelben, ami aggodalommal tölt el, mert előző nap vallotta be, hogy megrázta a 240 V. „Csaba, Csaba, Csaba” hangzik a csatakiáltás. Végignézek mindent, rendben. Akkor pedig működni kell. Gondolkodjunk. Ezt segítendő, elmajszolok egy csokit. Segít: eszembe jut, hogy magán a generátoron is van egy megszakító. Sóhajtás, térdreesés, külső borítás, belső borítás levesz és lám: a megszakító leoldott. Visszakapcsolom és láss csodát: lőn világosság. Megdicsőülök.

B) Éjjeli műszak 0200-0600 között. A kormányos örömmel konstatálja, hogy sikerült a mágneses iránytű háttérvilágítását lejjebb venni, így kevésbé zavaró. Aztán ez a fény elkezd hunyorogni. Mire én állok a kormányhoz, már csak pislog, majd kihuny. Innentől vakrepülés illetve néha a kormányos fejlámpával rávilágít. Nem ideális. Örökül hagyom a másik váltásnak, hogy cserélje ki a háttérvilágítás izzóját – a 6 óra délelőtt elég kell legyen rá. Jól megérdemelt délelőtti alvásom után 1200-től újra a fedélzeten. „Sikerült megjavítani?” „Nem volt rá időnk.” Remek. Kutatás indul: tartalék izzó, szerszámok. Előkerül minden, irány a kormányállás, ami persze üzemszerűen működik. „Bocs, de most egy kis időre kiszerelem az iránytűt, vezess a digitális műszer alapján” (amit lehet, de kevésbé szemléletes, az analóghoz vagyunk szokva). (Itt jegyzem meg, hogy iránytű-világítás kalandunk egyszer már volt és az mély nyomot hagyott bennem. Korfui túránkon Laci barátunk vágott neki a cserének. A vége az lett, hogy elfolyt a lengéscsillapító glicerin és a korfui hajósboltban vennünk kellett €300 pénzért egy új iránytűt, szerencsére a végén a csártercég megtérítette.) Szóval húsz csomós szélben, buckás vízen szétszerelem az iránytűt. Szokás szerint az utolsó lépés veszi igénybe a legtöbb időt: vajon csavarni, nyomni vagy húzni kell, hogy végre elérjük a vágy titokzatos tárgyát. Öt perc kínlódás után siker koronázza az erőfeszítést. Izzócsere, összeszerelés. Gyanús, hogy nem cserélek fel semmit, nem marad ki semmi és még működik is. Az egész nem vett többet igénybe egy óránál.

C) Hogy is mondjam szépen: főalkatrész csere a mellékhelységben. Most a rövid változatot adom közre. A mutatvány, amire a szakik azt mondták, hogy 20 percet vesz igénybe, 4 óra hosszan tartott. A csere már indulás előtt, még Gosportban esedékes lett volna, aztán tolódott Madeirára, Rióba, Fokvárosba. Utóbbi helyre Sir Robin hozta személyes poggyászában az alig pár kilós fém alkatrészt. Csak nevetni tudtunk kínunkban, mikor rájöttünk, hogy ez önmagában kevés, más alkatrészek is kellenek hozzá. Végül ezeket az utolsó pillanatban kaptuk meg, szinte a pontonról dobták a fedélzetre, így a csere útközbenre maradt. Végül az erőfeszítést siker koronázta, de megizzadtam bele. Amúgy acélbetétes vonalzóval kellene a kezére verni annak, aki ezt a rakás szerencsétlenséget tervezte.

Fentieken kívül: szétesett - összecsavarozom, eltört – megragasztom, kiégett – kicserélem, elzáródott – kinyitom, stb.

Félreértés ne essék, nem magamat fényezem, ezek teszik ki a hajómérnök (boat’s chief engineer) munkáját.

Rejtélyes szigetek

Október 19. 1530

Lassan megy ez a naplóírás, kevés idő jut rá, illetve versenyt fut az alvással és eddig az utóbbi nyert.

Félhátszélben haladunk kelet-délkeket felé. Nyugatias szél fúj, 10-30 csomó közti erősséggel. Szép kövér hullámok vannak, de teljesen másmilyenek, mint a Balatonon vagy az Adrián: lassúak – ez persze viszonylagos – hosszúak és magasra emelkednek. Úgy hívja őket az angol, hogy „rolling swell”.

Többnyire felhős idő van, néha esik az eső és kutya hideg van. Az óceán 14, a levegő 10 fokos.

Tegnapelőtt újabb időzónába léptünk a 60° hosszúságnál.

Nemsokára elérjuk a Kerguelen-sziget magasságát. A sziget névadójának érdekes története van, remélem, a híradótisztnek lesz ideje lábjegyzetben idefűzni.

Még mindig kelettől kissé délnek megyünk, úgy S46°30’ magasságában. Remélem, egyszercsak északnak fordulunk , mert Geraldton innen még 1100 nm-re északra van.

Támaszponti kiegészítés:

Jelentem, Támaszpont nem volt rest, nekifeszült a világhálónak és rögtön a Wikipedián bőséges információkra bukkant. Bevallom, 10 perc tanulmányozás után arra jöttem rá, hogy attól olyan különleges ez a sziget (azontúl, hogy a sunyiban van), hogy nincs még egy ilyen kicsi földrajzi képződmény, aminek ilyen bőséges irodalma lenne magyarul a világhálón egyetlen oldalon. Akinek van ideje, és szeret művelődni, vesse rá magát az alábbi linkre:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Kerguelen-szigetek

Az itt megszerezhető információk garantált sikert jelentenek minden koktélpartin, követségi és vállalati fogadáson, gyerekzsúrokon a "nakiaműveltebb?" témában :-) 

A Déli-óceánon #3 – 3,000 mérföldön belül

2011. október 17. 1700

Tegnap délután ezidőtájt elhagytuk a Geraldton 3,000 nm táblát. Szerencsére ez nappal történt, mert errefelé a táblákat nem világítják ki. Ezzel a szakasz 40%-ánál járunk. Ha valaki nekem 2 évvel ezelőtt azt mondja, hogy örülni fogok annak, hogy úticélom kevesebb, mint 3,000 mérföldre van és átlag 8 csomós sebességgel közelítem, kinevetem. Most már nem.

Tegnapelőtt a reggeli műszak kezdetén meglepetés ért bennünket: vitorla a láthatáron! A Derry-Londonderry testvérhajó vitorlázott el mögöttünk, északról tőlünk délre. Jó-jó, hogy egyfelé megyünk, de így is van valami rendkívüli abban, hogy az óceán kellős közepén két vitorlás találkozik. Lelkesedés, fogadkozás: gyorsan spinakert húzunk és elhagyjuk őket. 0630-kor láttunk neki a műveletnek, 0900-re már fenn is volt a golyó. A részletektől a nyájas olvasókat megkímélem – fájdalmas volt.

Amúgy előtte, vagy utána levő napon szintén spinaker-húzasra készülődtünk, szintén reggel, csak mi éppen pihenőre mentünk. Érdekelt a dolog, meg a másik váltás a sérülések miatt rövidebb is volt, önként fennmaradtam segédkezni. Bénázás tömegével, a skipper a hajó végéből néha vigyorogva tesz egy gúnyos megjegyzést. Úgy 2 óra elteltével, mikor már minden készen állt, a jóságos kapitány közölte, hogy neki most el kell küldenie az aktuális blogot. Ekkor lementem aludni. És itt számomra a verseny egy  fájdalmas ponthoz érkezett.

Tegnap délutánig nagyon jó szélben haladtunk. Aztán ez a szél megerősödött és viharrá változott. A hullámok megnőttek, az eső eleredt, a hőmérséklet tovább esett. A kormányzás küzdelmes, a manőverek nehézkesek. Tegnap éjszaka 30-36 csomós szélben küzsdöttük magunkat előre.

Ma a tegnapi időjárás folytatódik, csak a hullámok nőttek meg, néha úgy 8 méteresek.

Konyhaszolgálatos vagyok megint. A hajó meg-megdől, bukdácsol, megugrik. A konyhában az élet siralmas, kapaszkodunk főzés, mosogatás közben. Étel, edények néha repülnek. Minden két-háromszor tovább tart, mint szokásos. Mindenünket mindenhova beverjük. Vacsora-főzés közben megszámoltam: a fazuék födője 19-szer repült le és vette célba a vádlimat, felében el is talált.

A Déli-óceánon #2

Kedves Olvasók, most kezd izgalmassá válni a verseny, lehet kezdeni körmöt rágni, izgulni, hogy az Edinburgh épségben megússza az Üvöltő Negyveneseket.

Csaba matróz naplójából:

2011. október 13. 1300

Események, eredmények, áldozatok

Ha gasztronómiai hasonlattal akarnék élni, akkor mondhatnám, hogy előző bejegyzésem az étvágygerjesztőről, a mostani pedig az előételről szól. A nehézséget az okozza, hogy nem tudom előre, hogy hány fogást fog nekünk Neptun felszolgálni, ezért csak két fogással később tudom meg, minek kellett volna a kettővel előbbit hívni. És még egy nehézség: nem lehet azt mondani, hogy ezt nem kérem, vagy kevesebbet kérek belőle, vagy mást kérek helyette. Amit a tengerek istene a tányérunkra tesz, azt maradéktalanul el kell fogyasztani.

A tegnapi nap is friss fél hátszélben kezdődött-folytatódott. A spinakerrel még mindig takarékoskodunk – szerintem helyesen – mert a szélnek mind az erőssége, mind az iránya erősen változó. Helyette teljesen kiengedett nagyvitorlával és kitámasztott orrvitorlával (poled-out yankee) pillangózunk. Meglepően hatékony és roppant biztonságos módja ez a közlekedésnek. A biztonság elsősorban a kettős perdülés gátlónak (double accidental gybe preventer) köszönhető, a hatékonyság pedig saját találmányunk, a kitámasztott középvitorla (poled-out staysail) alkalmazásának.

A délutáni műszak azzal kezdődött, hogy cserélni kellett néhány vitorlakapcsot az orrvitorlán. Lépések: középvitorla fel, orrvitorla le, szerszámok és cseredarabok fel, fűrészelés, kalapálás, orrvitorla fel, középvitorla le. Mi ezen olyan bonyolult? Igazából semmi, csak túl sok helyen lehet hibázni…

Következett némi kormányzás, tiszta élvezet  megpróbálni a helyes irány és legnagyobb sebesség igényének megfelelni. Késő délutánra az előrejelzés a mi utunkat keresztező vihart ígért, ami meg is jelent a láthatáron és egyre közeledett. A hullámok és a sebesség nőttek, az adrenalin emelkedett. Aztán eljött az ideje a reffelésnek, a nagyvitorla kurtításának. Persze későn fogtunk hozzá: mire a közepére értünk a műveletnek, már üvöltött a szél, fütyült a kötélzet, csattogtak a vitorlák. Mire leküzdöttük az akadályt, megszületett a döntés, kisebbre kell cserélni az orrvitorlát is. A döntés meghozatalát „elősegítette” egy, a behúzókötelet tartó csiga kettétörése.

Egy bukófordulóval rá is kanyarodtunk az új tennivalóra. Miközben az előfedélzeten szorgoskodtunk, egy játékos hullám csapott át rajtunk. Én álltam, ezért egy tockossal megúsztam, de akik lábbal a korlát felé fordulva ültek, azok közül négyet egészen a korlátig sodort a víz, felfújva a mentőövüket.

Régi le, új fel, új zsákja el, régi zsákja elő, bezsákolás, lecipelés. 1800 helyett 2000 órakor jöttünk le pihenőbe, akkor még vacsora, illetve nekem házi feladat: találjak kerülő megoldást a törött csiga helyettesítésére - most. Így lesz 4 óra pihenőből 1 óra alvás.

Már épp feküdnénk, mikor égszakadás-földindulás. Eredmény:

Barrynek lágyékhúzódása keletkezett, nem tud mozogni

Nick (Shaggy) lerepült a magas oldalról munkatérbe, de néhány folttal megúszta

Pru Nickhez hasonlóan szintén alászállt, de kevésbé szerencsésen: felrepedt a szemöldöke és elrepedt egy ujjcsontja – szerencsére két sebész is van a fedélzeten.

Újra a fedélzeten 2200-0200 között. Harsog, vijjog a szél, velőig hatoló hideg van. Sorra állunk 30 percenként a kormányhoz, próbálva az irányt tartva a legnagyobb sebességet elérni. Rám is sor kerül 2315-0000 között. 12 perccel éjfél előtt új hajórekord: 21.7 csomó. Rövid életű, pár perc múlva, váltás után J-L 22.3-at ér el, majd egy óra múlva Keith 23.8-at. A jelenlegi rekord 25.4 csomó.

A holdfényben vágtatás mágikus, gyönyörű élmény. Csak a gyilkos hideg ne volna…

A Déli-óceánon #1

2011. október 11. 1500

Egy egész napi szélcsendben szenvedés után kiszabadultunk a Table mountain fogságából. A véletlen úgy hozta, hogy én lehettem a megváltó. Körülbelül 0.5 csomós sebességnél váltás volt esedékes a kormánynál és úgy éreztem, nekem is illik kivennem a részemet a gyötrelemből. Először bemutattam egy példás „fánkot” (doughnut), azaz teljes fordulót hajtottam végre a szél keresése iránti buzgalmamban. Ilyenkor a társak udvariasan megkérdezik, hogy a kávét mikor kérem hozzá…

Mutatkozott néhány szélcsík, elkezdtem űzni őket, de mindig 20-50 méterrel odébb voltak, mint én és mire odaértem, továbbmentek. Végül sikerült néhányat nyakon csípnem és a sebességet a nyaktörő 3.5 csomó fölé tornáznom. Ez már elég volt ahhoz, hogy fejemet felemeljem és a szelet , ami élénkült, üldözőbe vegyem. Végül legnagyobb örömömre sikerült fülön csípnem és 6 csomót elérnem. Innen már nem volt megállás, „csupán” egy nap hátrányunk a batyuban.

Innentől kezdve északkeleti-keleti szembeszélben meneteltünk a mezőny után. A csapat jól érezhetően rutinosabban viselkedik, a 4 új csapattárs is ügyes, hamar beilleszkedtek, így külön bosszantó a lemaradás.

Jócskán a legrövidebb útvonal alatt délre megtaláltuk azt, amiért idáig eljöttünk: a  tőlünk északra levő magas és a délre levő alacsony nyomású rendszerek között fúvó nyugati szelet.

Immáron második napja 15-30 csomó közti nyugati szélben, meglehetősen nagy (5-6 m) hullámok között, elég hidegben megyünk a célunk felé. Pillanatnyi hír: a megteendő út kevesebb, mint 4,000 tengeri mérföld! Emlékeztetőül: 4,800-ról indultunk…

Egy másik mérföldkő: újabb időzónába léptünk át, az órákat 1 órával előrébb állítottuk, a helyi idő eggyel kevesebb már az otthoninál. Ezt a gyakorlatot már csak 6-szor kell megismételnünk, lévén hogy Fokváros és Geraldton között 7 időzóna különbség van.

A Fok városa

Csaba matróz naplójából:

2011. október 10. 2200

Engem is meglep, hogy már két hét telt el azóta, hogy utoljára írtam és nem a lustaságom késleltetett.

Végül egy nappal a mezőny után mi is megérkeztünk Fokvárosba. Az utolsó döfés belénk az volt, hogy a célvonal előtt 2-3 mérfölddel még billegtünk vagy 4 órát, mielőtt be tudtunk futni. Nem szolgált vigaszunkra, hogy valamelyik testvérhajónak ez 12 óráig tartott. Amúgy nem értem a versenyigazgatóságot, hogy miért a notóriusan szélcsendes Table mountain árnyékába tűzik ki a célvonalat.

Kikötöttünk a Victoria & Albert Waterfront Marinaban, ami a kereskedelmi kikötő egyik sarkában van. A fokvárosi kikötő óriási,  a legnagyobb, amit eddig láttam. A marina modern, kellemes, közelében mindenféle szolgáltatás van, amire a fáradt hajósnak szüksége lehet.

Rögtön első este leköltöztem a hajóról. Szállást dél-afrikai csapattársunk, Nick mamája foglalt nekünk (velem együtt Keithnek és Karinnek). Mi apartmant kértünk, de az nem volt, helyette a Verona lodge nevű panzióban volt helyünk. A panzió eléggé old school, ami először kis csalódást okozott, viszont a tulajdonosok, Lea és Shane, nálam kissé idősebb házaspár, tündériek voltak, és ez mindenért kárpótolt bennünket. Kiderült, hogy jártak Budapesten, magyar barátjuk van és Lea amúgy Bécsben született és élt 1972-ig.

Szokás szerint alvás már este 10-kor, majd másnap fél 9 –kor már a hajón. Szokás szerint rengeteg a feladat.  Mi Rich-csel nekiestünk a motor, generátor és víztisztító karbantartásának. Hál’istennek zökkenőmentesen ment minden, de így is ráment a nap Közbevetőleg jegyzem meg, hogy ha csak ezzel foglalkozhattunk volna, fele idő alatt végzünk, de olya soha nincs. Valami miatt mindig félbe kell szakítani a munkát, majd folytatni.

A következő napom a csörlők karbantartásával telt. Ez nagyon aprólékos, nagy odafigyelést igénylő munka, amúgy szeretem végezni. Este fogadás az egész mezőny részére a Royal Yacht Clubban (hogy mitől royal, azt nem sikerült megtudnom). Nagy zsúfoltság, hangzavar és méregdrágán gyengécske vacsora hosszú sorban állás után.

Hétfőn szabadnapos voltam. Paul, David és feleségeik valamint Keith társaságában buszos kirándulásra mentünk a Fokváros közeli borvidékre. A vidék nagyon szép, a hegyek gyönyörűek. Két pincészetet látogattunk meg és kóstoltuk meg a boraikat. Ízlésesek, kulturáltak, finom borokkal. Ebédre egy helyi étkeket kínáló, ami-beléd-fér helyen voltunk. Isteni ételeket ettünk, nekem különösen a vadhúsok ízlettek, például a kudu. Dél-Afrika szép, érdekes országnak látszott, vissza kell majd egyszer jönni, mert ez szinte semmi sem volt belőle.

Az indulás előtti nap, kedd iszonytató rohammunkával telt. Nekem még beesett a kormányrendszer néhány lényeges elemének cseréje illetve a rendszer beállítása. Este 8-ra végeztem is vele.

Szerda délelőtt készletek betárazása, maradék javítások, ivóvíz, üzemanyag feltöltés. Talpig skót viseletben ki a vízre és egy gigantikus Saltire (skót lobogó) spinakert viselve helikopterről fényképeztek bennünket.

Előbb parádé-vitorlázás Fokváros előtt majd 1430-kor rajt. Maga a rajt nem is sikerült rosszul, sőt a Robben-szigetig egészen jók voltunk, majd ott néhány előnytelen döntés következtében beleálltunk a cementbe és ott is ragadtunk vagy egy álló napig. A jogos kérdést, hogy a többiek – előbb a ellettünk 20 méterre haladó Qingdao, később a 100 méterre levő Finland – hogy tudtak a lavórból kijönni, most ne taglaljuk. Szerintem a legénység nem hibázott, sőt, kifejezetten jól teljesítettük a manővereket.

Afrika megközelítésének és a fokvárosi tartózkodásnak a meghatározó életérzése az átkozottul hideg volt.  Illusztráció: éjszaka plusz takaróval és bekapcsolt fűtéssel aludtunk a panzióban, nappal 3 réteg ruhát viseltem a kikötőben.

Végül a könyvelés kedvéért: matrózotok újabb  3,620 mérföldet tett meg 19 nap alatt, 8 csomós átlagsebességgel. Eddig összesen 9,303 tengeri mérföld van a talpam alatt, körülbelül félútnál járok.

Rövid hír

Csaba matróz jelenti:


Sziasztok,

90 nm-re vagyunk Afrika csucsketol, huvos van, de meg nem veszes.

Naplot irni nem volt meg idom, de jol vagyok. tegnap lattunk sok fokat,
delfint es balnat is.

Elrajtoltak Fokvárosból

Támaszpont jelenti:


Tegnap kora délután eldördült a rajt, és Clipper-hajók vitorlát bontottak Ausztrália nyugati partjai felé. Gordon kapitány csapata azonnal formába lendült, és beállt a jól bevált 10. helyükre, abból baj nem lehet :-) A ma reggeli állás szerint a vezető Geraldtont és az Edinburgh-öt  már 54 tmf választja el egymástól és a RaceViewer szerint eddig -1tmf-et tettek meg ?!! Mindenesetre még így is feljöttek a 9. helyre!!! Go Edinburgh!!!!

Ma délután rajtol a flotta!

Támaszpont jelenti:


Ma délután helyi (és a mi időnk) szerint 12.30-kor rajtol el a Clipper flotta Nyugat-Ausztrália felé. Kemény szakasznak néznek elébe, ahol a házmagasságú hullámok sem ritkák!


Csaba matrózzal beszéltünk az elmúlt napokban, megerősítette, hogy jól van, élvezi a versenyt és legfőképpen a kormányzást. Szerencsére volt egy szabadnapja Fokvárosban, amikor elmentek egy bortúrára, ami nagyon jól sikerült, és látott egy kicsit Dél-Afrikából is. Az egyetlen, amiért panaszkodott, hogy befagy a feneke, olyan hideg van Afrikában.Attól félek, az Indiai-óceánon sem lesz melegebb...
Drukkoljatok ma délután a sikeres és biztonságos rajthoz! (az előző versenyen a fokvárosi rajtnál az egyik hajó kilyukasztotta a másikat)