Csaba matróz naplójából:
Biztonság
Olyannyira fontos, hogy külön biztonsági tiszt van kijelölve/felkérve.
Tárgykörei:
- hajótest tömörség (szivárgás)
- szerelvények
- tűzoltó berendezések (legalább négyféle van)
- riasztók (tűz, gáz, víz)
- jeladók (satcom, VHF, SART, EPIRB – középhaladók és alatta levők
- kihagyhatják)
- mentőtutajok
- egyéni biztonsági felszerelések (mentőmellény, heveder)
A fedélzeten a mentőmellény előírás szerinti (öv, ágyékkötő bekapcsolva)
viselete kötelező. Nincs „Kis szél van, jó idő van, süt a nap, sima a víz,
tudok vigyázni magamra, csak egy percre jöttem ki, a Sanyi tart hátulról,
stb.) Éjszaka kivétel nélkül, nappal utasításra kötelező a vezetőszár is.
Sötétben be- és ki kell jelentkezni a fedélzetre/ről. Azaz mikor kidugod a
fejed a feljáró tetején, de még belül vagy jól érthetően közlöd „Csaba on
deck” és megvárod, míg legalább egy hang nyugtázza a megjelenésedet.
Távozáskor „Csaba off deck” elköszönsz és megvárod az obligát „Have a nice
one” búcsúzást.
Élettér
Az bizony elég szűkös. Az első szakaszon, amikor a szépreményű ifjú
médiamunkások is szerencséltettek bennünket jelenlétükkel, szükség volt
melegváltásra – azaz két fizető résztvevő ágyrajáró volt, holmija
szanaszét, hogy a két parazita kényelmesen utazhasson, mert nagyon nem
mindegy ám, hogy mit ír, mond rólunk a Horsepiss Television vagy a
Chickenshit Weekly.
Békeidőben minden résztvevőnek van egy saját ágyikója falra szerelt priccs
formájában. A paradicsomi kényelem velejárója a csigás-köteles
felfüggesztés, aminek segítségével a priccs dőlésszöge a hajó dőlésének
megfelelően állítható be, noch dazu úgy is, hogy közben az egyed rajta
fekszik, amire csapás-váltáskor bizony szükség is van. A megoldás – bár
nyilván hibátlan – hagy aggodalmakat az alvásra készülőben, ezért
(megfigyeltem, nem csak én) a pihenőre térők fejüket a párnára helyezvén
azonnal megmarkolnak valami szilárd dolgot, amitől persze alvás közben is
energiát használnak fel és fáradnak tőle.
A priccs hajótest felőli oldalán 3 odú van a külső és belső héj között,
ezek szolgálnak az egyéni holmik tárolására, kivéve, mikor induláskor még
nagyok a készletek és akkor 10-20 kg kristálycukor vagy zabkása
bekéredzkedik. Kihívást jelent, hogy
a) a kondenzvíz itt csapódik ki
b) a száraz és nedves holmit lehetetlen különválasztva tárolni.
Emiatt ravasz megoldások egész tárháza fejlődött ki egyéni találékonyság
szerint. Fej és láb alá, matrac mellé gyömöszölt holmi, fekete
szemeteszsákba csomagolt cucc a padlón levő vitorlák közé, vagy a
hajófenékbe a nyersanyag-készletek közé rejtve, száradó ruházat a
falazaton kívül futó Bergmann-csövekre függesztve (ez utóbbi amúgy
szigorúan tilos, teljesen jogosan), sutyiban a motorház-fedél és az
ülőpárna közé terített vizesruha, stb.
A lábbelik tárolása úgy látom egyetemes probléma. A minimál készlet:
papucs, félcipő, csizma. Ezek mindegyike jó, ha szellőzik, és ha vizes
lett (gyakran), akkor szárad. Jó megoldást még nem láttam, leginkább
szanaszét vannak, ami váltásba menetkor, különösen, ha volt közben egy
vitorlacsere is, ami felforgatta a belrendet, okoz fennakadást.
Közös terek
Navigációs állomás
Itt találhatók: gps, chartplotter, vhf, satcom, navpc, kompc, medpc,
printer, dokumentumok, térképek, almanachok, logbook, térkép, vonalzó,
íróeszközök. Külön említést érdemelnek a szemüvegek, melyekből kábé egy
tucat hemzseg itt. és szintze mindegy, hogy ki melyiket teszi fel. A
korábban felsorolt eszköz-rengeteg miatt ormótlanul meleg van. Valami
érthetetlen ok miatt a kapitány ragaszkodott ahhoz, hogy egy borzalmas
méretű babzsák is legyen itt, ami jó akkor, ha ő éppen szendereg rajta,
viszont mindenki másnak minden mást nagyon megnehezít.
Nem fokozza a legénység egymás iránti baráti érzelmeit, hogy az egy szem
kompc-n lehet levelezni és bizony néhány társ gyökér módon visszaél a
használattal.
Konyha
Ennek a helységnek a legszűkebb a bejárata, és belül is kicsi. Persze
mindenkit ideesz a fene, ami nagyon megnehezíti a konyhások dolgát. Az
ételek elkészítésének helyén túlmenően tárolóhelyként is szolgál, itt
találhatók a
- főzőedények, tányérak, bögrék, poharak, evőeszközök
- nyersanyagok (liszt, cukor, tészta, rizs, kávé, tea, cukor), forróvíz
- termoszban
- főzőlap, sütő, kemence (kenyérsütéshez)
- mosogatók (sós és édesvizes)
- főcsapok (gáz, dízel, édesvíz)
A helység a kinti időjárástól függetlenül rohadt meleg, a gázfőző nagyon
rossz hatásfokú, a hő fele a fazék mellett távozik.
Fentiek szabványos Clipper tartozékok, viszont saját beruházásból van
hűtődobozunk (2), kenyérpirítónk, rizsfőzőnk és forralónk is. Ezek ugyan
csak akkor működnek, ha van 240 V feszültség, amit ugye a generátor állít
elő. Gyakorlatilag csak a hűtődobozokat használjuk, azt is minek.
Mosdók
Kettő van belőlük, a hajó egyik-egyik oldalán. Az egyik csak budi, a másik
„zuhanyozóval” kiegészített multifunkciós helység. Az „angol” mivoltát a
vécének az jelenti, hogy egy rendkívül fáradalmasan működtethető kézi
pumpa révén lehet a végterméket a hajón kívülre juttatni. Ökölszabaly: kis
ügy – 20+20 pumpálás, nagy ügy 40+20 pumpálás. Az ajtót egy két oldalt
cipzárral zárható vászon lap jelenti, így a zajosabb ügyeket a többiek
együttérzéssel követhetik. Ja és az egész befelé szellőzik by design.
Többcélúságuk abban is megnyilvánul, hogy vegy- és tisztálkodószer
tárolóként is szolgálnak. A jobb oldali egység a konyha és a navigációs
állomás közé van beékelve így mindkét oldalról remek fűtést kap és egyben
szaunaként is funkcionál.
Szalon
A közösségi élet középpontja – lenne, ha lenne ilyen, de nincs. Kerengő,
tároló, pihenő-alvó helység, a faliújság helye, egyben az elektronikus
készülékek töltőállomása. Számomra újszerűek a mennyezeti hálók, amelyek
tárolásra szolgálnak: krumplit, hagymát, sárgarépát, almát, narancsot,
néha számítógépeket, kamerákat, máskor száradó ruhákat tárolunk bennük.
Váltáskor itt van a legnagyobb tumultus és itt van szükség a legnagyobb
önfegyelemre, hogy a bennünket önhibáján kívül földre terítő társunkat ne
rúgjuk fejbe, pedig a szándék megvan.
Várbörtön
E szeparé a szerszámok és anyagok tárolóhelye. Nagyon kényelmetlenül
hozzáférhető módon itt van elhelyezve minden, ami a hajó
működőképességének fenntartásához vagy helyreállításához szükséges. A
kedves Olvasót megkímélem a részletes felsorolástól, szemléltetésképp
annyi, hogy a szabvány leltárlista 8, a versny kiegészítő listája 4
oldalas, 10 pontos betűvel nyomtatva. Mellesleg egyben átjáró is a második
hátsó kajüthöz, ahol két társunk aludna, ha az állandó motoszkálás nem
ébresztené fel.
Ha majd egyszer hozzájutok, a fentieket képekkel is illusztrálom.
Most megyek és gyorsan alszom egyet (ez legutóbb 24 órával ezelőtt történt
velem, merthogy konyhaszolgálatos voltam ismét), aztán 2 óra múlva
ébresztő, merthogy átmegyünk az Egyenlítőn.
Csaba matróz standing by

Nagyon nagyon szeretnék előfizetni a Chickenshit Weekly-re!
ReplyDelete