A Déli-óceánon #2

Kedves Olvasók, most kezd izgalmassá válni a verseny, lehet kezdeni körmöt rágni, izgulni, hogy az Edinburgh épségben megússza az Üvöltő Negyveneseket.

Csaba matróz naplójából:

2011. október 13. 1300

Események, eredmények, áldozatok

Ha gasztronómiai hasonlattal akarnék élni, akkor mondhatnám, hogy előző bejegyzésem az étvágygerjesztőről, a mostani pedig az előételről szól. A nehézséget az okozza, hogy nem tudom előre, hogy hány fogást fog nekünk Neptun felszolgálni, ezért csak két fogással később tudom meg, minek kellett volna a kettővel előbbit hívni. És még egy nehézség: nem lehet azt mondani, hogy ezt nem kérem, vagy kevesebbet kérek belőle, vagy mást kérek helyette. Amit a tengerek istene a tányérunkra tesz, azt maradéktalanul el kell fogyasztani.

A tegnapi nap is friss fél hátszélben kezdődött-folytatódott. A spinakerrel még mindig takarékoskodunk – szerintem helyesen – mert a szélnek mind az erőssége, mind az iránya erősen változó. Helyette teljesen kiengedett nagyvitorlával és kitámasztott orrvitorlával (poled-out yankee) pillangózunk. Meglepően hatékony és roppant biztonságos módja ez a közlekedésnek. A biztonság elsősorban a kettős perdülés gátlónak (double accidental gybe preventer) köszönhető, a hatékonyság pedig saját találmányunk, a kitámasztott középvitorla (poled-out staysail) alkalmazásának.

A délutáni műszak azzal kezdődött, hogy cserélni kellett néhány vitorlakapcsot az orrvitorlán. Lépések: középvitorla fel, orrvitorla le, szerszámok és cseredarabok fel, fűrészelés, kalapálás, orrvitorla fel, középvitorla le. Mi ezen olyan bonyolult? Igazából semmi, csak túl sok helyen lehet hibázni…

Következett némi kormányzás, tiszta élvezet  megpróbálni a helyes irány és legnagyobb sebesség igényének megfelelni. Késő délutánra az előrejelzés a mi utunkat keresztező vihart ígért, ami meg is jelent a láthatáron és egyre közeledett. A hullámok és a sebesség nőttek, az adrenalin emelkedett. Aztán eljött az ideje a reffelésnek, a nagyvitorla kurtításának. Persze későn fogtunk hozzá: mire a közepére értünk a műveletnek, már üvöltött a szél, fütyült a kötélzet, csattogtak a vitorlák. Mire leküzdöttük az akadályt, megszületett a döntés, kisebbre kell cserélni az orrvitorlát is. A döntés meghozatalát „elősegítette” egy, a behúzókötelet tartó csiga kettétörése.

Egy bukófordulóval rá is kanyarodtunk az új tennivalóra. Miközben az előfedélzeten szorgoskodtunk, egy játékos hullám csapott át rajtunk. Én álltam, ezért egy tockossal megúsztam, de akik lábbal a korlát felé fordulva ültek, azok közül négyet egészen a korlátig sodort a víz, felfújva a mentőövüket.

Régi le, új fel, új zsákja el, régi zsákja elő, bezsákolás, lecipelés. 1800 helyett 2000 órakor jöttünk le pihenőbe, akkor még vacsora, illetve nekem házi feladat: találjak kerülő megoldást a törött csiga helyettesítésére - most. Így lesz 4 óra pihenőből 1 óra alvás.

Már épp feküdnénk, mikor égszakadás-földindulás. Eredmény:

Barrynek lágyékhúzódása keletkezett, nem tud mozogni

Nick (Shaggy) lerepült a magas oldalról munkatérbe, de néhány folttal megúszta

Pru Nickhez hasonlóan szintén alászállt, de kevésbé szerencsésen: felrepedt a szemöldöke és elrepedt egy ujjcsontja – szerencsére két sebész is van a fedélzeten.

Újra a fedélzeten 2200-0200 között. Harsog, vijjog a szél, velőig hatoló hideg van. Sorra állunk 30 percenként a kormányhoz, próbálva az irányt tartva a legnagyobb sebességet elérni. Rám is sor kerül 2315-0000 között. 12 perccel éjfél előtt új hajórekord: 21.7 csomó. Rövid életű, pár perc múlva, váltás után J-L 22.3-at ér el, majd egy óra múlva Keith 23.8-at. A jelenlegi rekord 25.4 csomó.

A holdfényben vágtatás mágikus, gyönyörű élmény. Csak a gyilkos hideg ne volna…