A Déli-óceánon #8 – 700 mérföldön belül

2011. október 29. 1400

Leírni is öröm, hogy a hátralevő távolság már 3 számjeggyel kifejezhető.

Az elmúlt napok változatos körülmények között teltek. Szembeszél – gyenge, erős, gyenge; hátszél – gyenge; szélcsend – fájdalmas; majd most megint szembeszél – kellemes. A sokat emlegetett spinakert keveset használtuk, jóllehet ezt ígérte mindenki és minden korábbi tapasztalat. Jószerével csak balcsapáson haladunk, aminek következtében: a) a jobb lábunk meghosszabbodott, b) a hajó jobb oldala lassan elkopik.

A kormányzás erős összpontosítást igényel. Ezeken a távolságokon 1° eltérés is jelentős térbeli különbséghez vezet.

Az ide vezető út egyik érdekessége – ami Balatonhoz, Adriához szokott hajósoknak szokatlan – a valódi (térkép, GPS) és a mágneses irány különbsége. Szinte hihetetlen, de volt, ahol a különbség több tíz fok volt, helyenként közelítve a 40°-ot. Ennek ott van jelentősége, hogy a térképen, chartplotteren meghatározzuk a követendő irányt, majd a kormányosnak a helyesbített mágneses iránytű értéket adjuk fel, különben könnyen egy másik földrészen végezhetjük.

Mindenki szeme előtt Geraldton, a nyugat-ausztráliai kikötő lebeg. Álmodozunk zuhanyról, hajmosásról,  sztékről, viszkiről, de legfőképp melegről. A csontig hatoló hideg elmúlt, de melegről korai lenne még beszélni, különösen az éjszakai műszakok alatt.

A társaság viszonylag jól, békésen tűri egymást, vita, veszekedés nincs, csípős megjegyzés is ritkán hangzik el, akkor is tréfás formában.

A készleteink kezdenek foghíjasak lenni: elfogyott az élesztő (nincs kenyérsütés), kakaópor, cukor, méz, keksz. Viszont van kereskedelmi mennyiségű szárított kudu-hús, kínai cérnametélt, tea, kávé, kukoricapehely, zabkása és kenyérliszt.

Ma hosszú idő óta először egész nap sütött a nap és ez jókedvre hangolt bennünket.

A krónika kedvéért: tegnap éjfélig Fokvárostól 4,443 tengeri mérföldet tettünk meg 23 nap alatt. Viszonyításul: szárazföldön ez körülbelül a Budapest – Vlagyivosztok légvonalbeli távolságnak felel meg. És még nem értünk oda…