A Fok városa

Csaba matróz naplójából:

2011. október 10. 2200

Engem is meglep, hogy már két hét telt el azóta, hogy utoljára írtam és nem a lustaságom késleltetett.

Végül egy nappal a mezőny után mi is megérkeztünk Fokvárosba. Az utolsó döfés belénk az volt, hogy a célvonal előtt 2-3 mérfölddel még billegtünk vagy 4 órát, mielőtt be tudtunk futni. Nem szolgált vigaszunkra, hogy valamelyik testvérhajónak ez 12 óráig tartott. Amúgy nem értem a versenyigazgatóságot, hogy miért a notóriusan szélcsendes Table mountain árnyékába tűzik ki a célvonalat.

Kikötöttünk a Victoria & Albert Waterfront Marinaban, ami a kereskedelmi kikötő egyik sarkában van. A fokvárosi kikötő óriási,  a legnagyobb, amit eddig láttam. A marina modern, kellemes, közelében mindenféle szolgáltatás van, amire a fáradt hajósnak szüksége lehet.

Rögtön első este leköltöztem a hajóról. Szállást dél-afrikai csapattársunk, Nick mamája foglalt nekünk (velem együtt Keithnek és Karinnek). Mi apartmant kértünk, de az nem volt, helyette a Verona lodge nevű panzióban volt helyünk. A panzió eléggé old school, ami először kis csalódást okozott, viszont a tulajdonosok, Lea és Shane, nálam kissé idősebb házaspár, tündériek voltak, és ez mindenért kárpótolt bennünket. Kiderült, hogy jártak Budapesten, magyar barátjuk van és Lea amúgy Bécsben született és élt 1972-ig.

Szokás szerint alvás már este 10-kor, majd másnap fél 9 –kor már a hajón. Szokás szerint rengeteg a feladat.  Mi Rich-csel nekiestünk a motor, generátor és víztisztító karbantartásának. Hál’istennek zökkenőmentesen ment minden, de így is ráment a nap Közbevetőleg jegyzem meg, hogy ha csak ezzel foglalkozhattunk volna, fele idő alatt végzünk, de olya soha nincs. Valami miatt mindig félbe kell szakítani a munkát, majd folytatni.

A következő napom a csörlők karbantartásával telt. Ez nagyon aprólékos, nagy odafigyelést igénylő munka, amúgy szeretem végezni. Este fogadás az egész mezőny részére a Royal Yacht Clubban (hogy mitől royal, azt nem sikerült megtudnom). Nagy zsúfoltság, hangzavar és méregdrágán gyengécske vacsora hosszú sorban állás után.

Hétfőn szabadnapos voltam. Paul, David és feleségeik valamint Keith társaságában buszos kirándulásra mentünk a Fokváros közeli borvidékre. A vidék nagyon szép, a hegyek gyönyörűek. Két pincészetet látogattunk meg és kóstoltuk meg a boraikat. Ízlésesek, kulturáltak, finom borokkal. Ebédre egy helyi étkeket kínáló, ami-beléd-fér helyen voltunk. Isteni ételeket ettünk, nekem különösen a vadhúsok ízlettek, például a kudu. Dél-Afrika szép, érdekes országnak látszott, vissza kell majd egyszer jönni, mert ez szinte semmi sem volt belőle.

Az indulás előtti nap, kedd iszonytató rohammunkával telt. Nekem még beesett a kormányrendszer néhány lényeges elemének cseréje illetve a rendszer beállítása. Este 8-ra végeztem is vele.

Szerda délelőtt készletek betárazása, maradék javítások, ivóvíz, üzemanyag feltöltés. Talpig skót viseletben ki a vízre és egy gigantikus Saltire (skót lobogó) spinakert viselve helikopterről fényképeztek bennünket.

Előbb parádé-vitorlázás Fokváros előtt majd 1430-kor rajt. Maga a rajt nem is sikerült rosszul, sőt a Robben-szigetig egészen jók voltunk, majd ott néhány előnytelen döntés következtében beleálltunk a cementbe és ott is ragadtunk vagy egy álló napig. A jogos kérdést, hogy a többiek – előbb a ellettünk 20 méterre haladó Qingdao, később a 100 méterre levő Finland – hogy tudtak a lavórból kijönni, most ne taglaljuk. Szerintem a legénység nem hibázott, sőt, kifejezetten jól teljesítettük a manővereket.

Afrika megközelítésének és a fokvárosi tartózkodásnak a meghatározó életérzése az átkozottul hideg volt.  Illusztráció: éjszaka plusz takaróval és bekapcsolt fűtéssel aludtunk a panzióban, nappal 3 réteg ruhát viseltem a kikötőben.

Végül a könyvelés kedvéért: matrózotok újabb  3,620 mérföldet tett meg 19 nap alatt, 8 csomós átlagsebességgel. Eddig összesen 9,303 tengeri mérföld van a talpam alatt, körülbelül félútnál járok.