2011. november 22. 1300
Legutóbbi becslésem az út legdélebbi pontjáról a tények
ismeretében helyesbítésre szorul: lementünk a 49° 07’ szélességig.
A Déli-óceán nem
engedett könnyen bennünket, sőt, még meg is tréfált. Tasmániát elhagyva
Új-Zéland egy idő után látótávolságba (értsd: pár száz mérföld) került.
Gyönyörű napos reggelre ébredtünk, sehol egy felhő, kifújt félhátszél. Vége a
hányattatásoknak, innentől örömvitorlázás lesz. Nem egészen. Másnap hajnalban
feltámadt a szél és rövid idő alatt 40+ csomósra hízott. Hogy jobban örüljünk,
az eső is eleredt. Mindezen élvezet eltartott az Új-Zéland déli sarka alatt
levő Stewart-szigetig. Megszenvedtük. Itt átértünk a Csendes-óceánra. (A
pontosság kedvéért: előbbi kalandjaink sem a Déli-óceánon, hanem a
Tasman-tengeren történtek, de én azt az előbbihez számítom, valószínűleg
hibásan.)
Azóta Új-Zéland déli szigete mentén vitorlázunk
északkeleti irányba. Az éjszaka magunk mögött hagytuk a Bank-félszigetet és
ÍChristchurch városát. Most a Cook-szoros felé tartunk. Tegnap este az egész
napos depressziós szürkeség után kitisztult az ég és csillagok milliói
tarkították az eget. A farkasordító hideg továbbra is tart.
A fedélzet alatt minden reménytelenül nedves. A mennyezetről
folyamatosan csöpög a víz, nem kicsit, nagyon. A hálózsáknak már a belseje is
nedves, nem azért, mert beázik, hanem mert beszívja a környezet páráját.
Ma megint napsütés van, rosszat is sejtek. Jó széllel,
közel 10 csomóval közelítünk a Cook-szoroshoz. Ha azon átverekedtük magunkat –
daliás szelet jósolnak arrafelé – akkor már csak a Raukumara-félszigetet kell
megkerülnünk és a sarkon balra fordulva behajózni a Bőség-öbölbe (Bay of
Plenty), amelynek mélyén úticélunk, Tauranga található.
Apropó Tauranga… Olvasóim bizonyára tudják, hogy sok
héttel ezelőtt a MV Rena teherhajó, 1,800 konténerrel a fedélzetén zátonyra
futott a Motiti-sziget közelében, Tauranga előtt. Egy rakás konténer a vízbe
esett, úgy 40 darab még mindig a vízben
lebeg. További 1,300 darab a fedélzeten várja megadóan, hogy sikerül-e leszedni
őket, mielőtt kettétörik a hajó. Ez utóbbi jelentősen befolyásolhatja a
megérkezésünket…
De…
A hátszélben hátulról jövő nagy (8-10 m) hullámok
hihetetlen élményt nyújtanak. Egyik pillanatban a hajó orra égnek áll, a
látóhatárnak nyoma sincs, előttünk egy kékesszürke fal, úgy érzem, a hajó
mindjárt hanyatt esik. A következő pillanatban lecsúszunk a domb tetejéről, ha
elkaptunk tempóban, akkor úgy 15-20 csomóval, a víz előttünk harsogva válik
ketté. Aki állt már egy 40 tonnás szörfdeszkán a hullám tetején, az tudja,
miről beszélek.
Posts
No comments:
Post a Comment